Válogatott

Gyurcsó: szeretnék élni a bizalommal, cél a szűk keret

A Pogon Szczecin szélsője örül a nemzeti meghívónak, klubjában azon dolgozik, hogy topformába érkezzen a válogatott-összetartásra.

Csütörtök délután Bernd Storck, a magyar válogatott szövetségi kapitánya harminc fős bő keretet hirdetett, amely a Svájc elleni hazai, majd a Lettország elleni idegenbeli vb-selejtezőre készül. A válogatottba újfent meghívót kapott Gyurcsó Ádám is, a Pogon Szczecin villámgyors szélsője elárulta, mit érzett, amikor kiderült, számolnak vele a nemzeti csapatban.

– Lengyelországban próbálok folyamatosan úgy teljesíteni, hogy azzal kiérdemeljem a válogatott meghívót. Természetesen örültem, amikor kiderült, hogy lehetőséget kapok a bő keretben, célom az lesz, hogy az összetartáson kemény munkával bizonyítsam, számíthat rám a mester a soron következő két vb-selejtezőn Svájc és Lettország ellen. Mindig örömmel jövök a válogatottba, örülök, ha együtt készülhetek a társakkal. Addig viszont a lehető legjobb formámat szeretném nyújtani klubszinten, még két bajnoki és egy kupameccs vár ránk a szünetig. Boldog vagyok, hogy Pogonban folyamatosan játéklehetőséget kapok, azt gondolom, jobban is megy a játék, mint tavasszal, hiszen kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtok hétről-hétre. Több gólpassz fűződik már a nevemhez, a gól még ugyan hiányzik, de remélem, ezen már szombaton, a GKS Górnik Leczna elleni bajnokin változtatni tudok.

A 25 éves, tizennégyszeres válogatott játékos az Európa-bajnokságról és a Feröer-szigetek elleni szeptemberi találkozóról még lemaradt, de a múlttal nem szeretne foglalkozni, inkább előretekint.

– Természetesen a Feröer-szigetek elleni mérkőzésen is szerettem volna ott lenni a csapattal, de az már a múlt, így nem is akarok keseregni, hogy miért alakultak akkor úgy a dolgok, ahogy. Az a lényeg, hogy a Pogonban jó formát mutattam, ezáltal pedig kiérdemeltem, hogy meghívó érkezzen hozzám. Most csak ez számít, a lehetőséggel nyilván élni szeretnék.

Gyurcsó Ádám a lengyel közvélemény szerint a Pogon Szczecin egyik vezérévé nőtte ki magát, a játékos tíz mérkőzésen már öt gólpassznál jár. Öröme akkor lenne teljes, ha klubjával a jelenlegi 12. pozícióból végre feljebb kapaszkodhatnának.

– Nagyon jó felkészülés van mögöttem, sikerült belerázódnom a lengyel bajnokság ritmusába, talán ezért is vettem jó rajtot. Jól érzem magam a klubnál, tudom, mit vár el tőlem a szakmai stáb, és azt is, én mit várok magamtól. Egyénileg nyilván kicsit elégedettebb vagyok, mint csapatszinten. Sokat kell még javulnunk, és törlesztenünk a szurkolóinknak, akik eddig is kiálltak mellettünk. Remélem, már szombaton javítani tudunk, és hazai pályán győzelemmel hagyjuk el a pályát. Bízom abban, hogy sikerül feljebb kapaszkodnunk a tabellán. Remélem, az első nyolcban leszünk az őszi szezon végére, de erre a bravúrra a végelszámolásnál is szükségünk lesz, hiszen a rájátszásban csak így nyílhat esélyünk arra, hogy kilépjünk Európába – ez a célunk.

A magyar játékos elárulta, a lengyel nyelvvel még meggyűlik ugyan a baja, de különórákon igyekszik minél jobban elsajátítani a kicsit sem egyszerű nyelvet.

– Nagyon nehéz a lengyel nyelv, ahogy időm is engedi, heti két alkalommal veszek részt órákon. Sok kifejezést ismerek és tudok már, megértem, miről beszélgetnek körülöttem a társak lengyelül, de a társalgási kommunikációhoz még úgy érzem, sok időre van szükségem. Szorgalmasan és kitartóan tanulok, hogy ebben is jobb legyek – zárta szavait a 25 éves lengyel légiós.

Gyurcsó Ádám 2016-ban távozott a Videotontól, ám korábbi klubja teljesítményét most is figyeli.
– A Videoton FC szereplését természetesen a mai napig nyomon követem, több korábbi csapattársammal tartom a kapcsolatot. Szerencsére arra is volt lehetőségem, hogy megnézzem a hétközi Vidi-Fradi rangadót. Nagyon szurkolok volt társaimnak, remélem, szezon végén a székesfehérváriak ünnepelhetik a bajnoki aranyat.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik