Válogatott

Mezey is beleszállt Storckba

A 75. születésnapját a héten ünneplő korábbi kapitány szerint a német szakvezetőnek vissza kellett volna vonulnia az Eb után…

Mezey Györgyöt rengetegen köszöntötték a héten, és a születésnapja alkalmából több újság megszólaltatta. A Magyar Hírlapnak meglehetősen érdekeseket mondott az utódja kapcsán…

– Storck remek szakember, jó húzásai vannak – felelte Mezey. – Nekem mégis az jutott az eszembe a franciaországi Eb-t követően, hogy amikor 1986-ban, közvetlenül a vb előtt 3-0-ra legyőztük Brazíliát, találkoztam Baróti Lajossal, s megkérdeztem tőle, mit szól a csapathoz? Rövid választ adott: „Gyurikám, most kell abbahagyni…”

Az interjúból egyébiránt az is kiderült, hogy a 75 esztendős tréner szerencsésnek érzi magát, mert azokra a meccsekre jár, amelyek érdeklik. Szívesen jár NB II-es találkozókra, legutóbb a Kisvárda összecsapását nézte meg, és élénken figyeli a Balmazújvárost is, mégpedig felfedezettje, Farkas Balázs miatt, aki „nagyon sokra vihette volna, de hát sérülékeny”.

Mezey úgy véli, „a futball elment a show világába”.

– Ma egy edzésen úgy néz ki a pálya, hogy az erőnléti edző teleteszi bójákkal, színes lécekkel, kapukkal és még a jó ég tudja mivel – magyarázta a korábbi szövetségi kapitány. Ugyanakkor a finom apróságok eltűntek a futballból. Nagyon nagy változások kellenek ahhoz, hogy a magyar foci újra erőre kapjon.

Természetesen a beszélgetés során szóba került az 1986-os világbajnokság, és a Szovjetuniótól elszenvedett 6-0-ás vereség is.

– Jól elszúrtuk, és ebben én is vastagon hibás vagyok – mondta Mezey György. – Ma is fáj. Először is az a csapat nem volt jobb, mint az akkori szovjet válogatott. Lobanovszkij fantasztikus edző volt és mindent tudott a válogatottunkról. A tragédia az volt, hogy két perc alatt két gólt kaptunk, és én három évig arra építettem a csapatot, hogy előre mozogva próbáljon labdát szerezni. Az ellenfél kétgólos vezetése után a kapunk elé kellett volna húzódnunk, hogy ne kapjunk többet, mert ha csak 2-0 marad az eredmény, továbbjutunk. És itt az én hibám, de azt kapásból visszautasítom, hogy vérdoppingról meg tésztáról irkál­tak az újságok. Semmi ilyen nem volt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.