Nagy várakozás előzte meg a magyar válogatott keddi mérkőzését, hiszen a sikeresnek mondható Eb-szereplés óta most először játszott tétmérkőzést nemzeti tizenegyünk. A vb-selejtező első összecsapását Feröer-szigetek ellen vívta Bernd Storck legénysége, a kapitány pedig már a meccset megelőző napokban is felhívta mindenki figyelmét arra, hogy talán még az Eb-találkozóknál is nehezebb 90 perc következik – szívós csapat ellen, zord időjárási körülmények közepette. Végül gyenge játékkal gól nélküli döntetlent harcoltak ki a válogatott tagjai, a Rangadó.hu-nak pedig Lang Ádám értékelte a mérkőzést, összességében természetesen csalódott hangnemben.
– Itt is, ott is adódott egy-két apróbb lehetőség a kapuk előtt: nekik volt egy kapufájuk, mi pedig tűzijátékot rendeztünk, ám nem sikerült betalálnunk – emlékezett vissza a magyar válogatott középhátvédje. – Próbáltuk tartani a labdát, de sajnos a támadó harmadban több technikai hiba is becsúszott, ami miatt nem tudtunk sok lehetőséget kialakítani. Ők pedig azt játszották, amit nagyon tudnak: visszaálltak, fegyelmezetten védekeztek, lecsaptak a hibáinkra, abból pedig igyekeztek veszélyes kontrákat vezetni. Papíron gyengébb ellenfél ellen játszottunk, de próbáltunk türelmesek maradni, mivel az időjárási körülmények sem könnyítették meg a helyzetünket. Biztosan lehetett látni a tévéből is, hogy óriási szél fújt keresztbe a pályán, egy-egy kirúgást, vagy felszabadítást sem lehetett normálisan elvégezni, de ez persze nem mentség. Ezek is olyan körülmények voltak, amelyekkel meg kellett küzdeni, csakúgy mint a vizes műfűvel, amire ha lepattant a labda, felgyorsult, és ezáltal sajnos több technikai hiba is becsúszott.
Nyilván nem úgy akarta megoldani egyik játékosunk sem a dolgokat, mint ahogyan kedd este, de sajnos ez benne van a futballban, főleg ha olyan fegyelmezett csapattal állunk szemben, amely nem hagy sok területet – folytatta Lang Ádám, majd végül arra is kitért, hogyan nézett ki a vendégöltöző a lefújás után.
– Letargikus volt a hangulat a meccs végén, hiszen természetesen a három pontért jöttünk, és csalódásként éltük meg a végeredményt. Ezt az egy pontot úgy fogjuk fel, mintha kikaptunk volna. Jelen pillanatban úgy érezzük, itt hagytunk két pontot, de szerencsére sok mérkőzés van hátra a csoportból. Azon dolgozunk, hogy ez a két pont ne hiányozzon a végén – zárta nyilatkozatát a védő.