Válogatott

Óriási szerencsével nyertek a nagyon gyengén játszó angolok

Allardyce majdnem nagy blamával mutatkozott be, de Lallana megmentette őt és a csapatot a 95. percben Szlovákiában.

Vasárnap 18 órától elrajtolt a 2018-as oroszországi világbajnokság európai selejtezősorozata. A kvalifikációs mérkőzések közül egyértelműen az angolok szlovákiai vendégjátékát követte a legnagyobb figyelem, hiszen ezen a találkozón mutatkozott be a háromoroszlánosok új szövetségi kapitánya, Sam Allardyce. Az Eb-hez képest a szakember nem forgatta fel a vendégek kezdőcsapatát, az előretolt csatár ezúttal Kane volt, mögötte pedig Sterling, Rooney és Lallana segítette a támadásokat. Az első játékrészben egy mérhetetlenül unalmas és esemény nélküli meccset láthattak a nézők, az első és egyetlen figyelemre méltó helyzetet a 39. percben alakította ki Anglia, ekkor Sterling tizenhatoson belüli lövése kerülte el nem sokkal a bal alsót.

A szünetben nem szánta el magát cserére Allardyce, ugyanannak a tizenegynek adta meg a lehetőséget, hogy kijavítsa az első 45 perc gyenge játékát. Ehhez segítséget is kaptak az angolok, hiszen az 57. percben a szlovákok középhátvédjét, Martin Skrtelt – teljesen jogosan – második sárga lap után kiállította a játékvezető. Ezután az angolok átvették a meccs irányítását, egy fokkal jobban játszottak, mint azelőtt. A 76. percben nagyon közel kerültek a gólhoz, Adam Lallana lövése azonban a kapufáról nem befelé, hanem kifelé pattant. A maradék játékidőben is a kapujához szegezte a szlovákokat Anglia, Walcott és Sturridge is pályára lépett, és amikor már mindenki azt hitte, hogy 0-0 marad a végeredmény, jött Adam Lallana. A liverpooliak középpályása a 95. percben bevágta a hálóba a labdát a kapus lábai között, ezzel Anglia végül nagy szerencsével, de begyűjtötte a három pontot.

Dánia – Örményország 1-0 (1-0)

Gólszerző: Eriksen (17.)

Kazahsztán – Lengyelország 2-2 (0-2)

Gólszerzők: Hizsnyicsenko (51., 58.), illetve Kapustka (9.), Lewandoswki (tizenegyesből, 35.)

Litvánia – Szlovénia 2-2 (2-0)

Gólszerzők: Cernych (32.), Slivka (34.), illetve Krhin (77.), B. Cesar (94.)

San Marino – Azerbajdzsán 0-1 (0-1)

Gólszerző: Gurbanov (45.)

Kiállítva: Brolli (52. – San Marino)

Szlovákia – Anglia 0-1 (0-0)

Gólszerző: Lallana (95.)

Kiállítva: Skrtel (57. – Szlovákia)

További vasárnapi program:

20:45 Csehország – Észak-Írország

20:45 Málta – Skócia

20:45 Norvégia – Németország

20:45 Románia – Montenegró

Olvasói sztorik