Válogatott

Nagy Ádám: nem lehet kifogás a műfű, nyernünk kell

A középpályás szerint egyelőre még nem fog megmutatkozni a játékán a Bolognában töltött időszak.

Bernd Storckon kívül a Bologna középpályása, Nagy Ádám is nyilatkozott az újságíróknak a Feröer-szigetek elleni mérkőzés előtt a Liszt Ferenc Repülőtéren. A Ferencváros ex-játékosa elmondta, hogy a sérülése egyáltalán nem volt komoly, inkább csak egy kis fáradtság volt a jobb combjában, amikor hazatért a Telki edzőtáborba.

– Talán túlzás is lenne ezt sérülésnek nevezni, csupán egy kis pihenésre volt szüksége a lábamnak, de most már száz százalékos állapotban vagyok – kezdte az Olaszországban légióskodó középpályás. – Nagyon jól szerepeltünk az Eb-n, a hangulatra tehát jelenleg sem lehet panasz. Az elvárásokkal kapcsolatban egyelőre még nem akarok semmit nyilatkozni, csakis a Feröer elleni meccsre koncentrálunk, amelyen pedig természetesen a három pont begyűjtése lesz a cél. Nem gondolom úgy, hogy nekem kellene pótolnom Gera Zoltánt, és hogy fentebb játszanék. Várom vissza Gerzsont, hiszen nagyon jó lenne mellette játszani. Úgy gondolom, hogy ez a két-három meccs, ami a lábamban van, nem ad még túl nagy pluszt. Amit eddig észrevettem a Serie A-val kapcsolatban, hogy sokkal gyorsabban kell gondolkoznom, hamarabb kell a döntéseket meghoznom. Ez szerintem még egyelőre nem feltétlenül fog látványosan kiütközni a játékomon, de nagyon jó helyre kerültem, örülök, hogy Bolognában játszhatok. Azt emelném ki a válogatottbeli felkészülési időszak különlegességeiből, hogy végig műfüvön ment a játék. Örültünk ennek, hiszen azt kaptuk vissza edzéseken, ami várni fog minket Feröeren, de azért ilyen borításon edzeni sokkal többet kivesz az emberből, és az izületeknek sem a legjobb. Ezt azonban természetesen nem hozzuk fel kifogásként, ugyanolyan mérkőzés lesz, mint bármelyik más.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik