Válogatott

Betartanak Storck kapitánynak az NB I-es csapatok?

Miközben a német kapitány lépten-nyomon a játékosai fizikai felkészítését hangsúlyozza, mindössze három hazai klubnál alkalmazzák az általa javasolt rendszer szerinti tesztelést.

Vasas, Ferencváros, Haladás. Ezek a csapatok mérik a futballisták kondicionális szintjét úgy, ahogy azt Bernd Storck szövetségi kapitány szeretné. Aligha véletlen, hogy a két fővárosi együttest német szakvezető irányítja, ahogy a válogatott trénere fogalmazott, hazájában húsz éve dolgoznak az általuk is alkalmazott sztenderdek szerint.

Storck nem beszélt mellé, a hétfői sajtótájékoztatóján kiemelte, korábban „drámaiak voltak az eredmények a fizikai tesztek után, ha ezeket nézzük, nem meglepő, hogy régen nem jutott ki a válogatott nagyobb tornára”. A kapitány leszögezte, számára az első és legfontosabb mindig a játékosok állapota. Nem túlságosan biztató, hogy amíg a franciaországi Európa-bajnokság előtt tökéletesen nyugodt volt (ugyanis a stábjának volt ideje arra, hogy olyan fizikai állapotba hozzák a labdarúgókat, amilyet a nemzetközi szint megkövetel), most azt mondja, tart a jövő keddi, feröeri vb-selejtezőtől…

– Mindenképpen változtatunk kell a játékosok állóképességén a klubok segítségével ahhoz, hogy a jövőben is sikeresek legyünk – vélekedett, és aki képes olvasni a sorok közt, az pontosan tudja, mindez azt jelenti, hogy a honi élvonal gyenge kondícióban lévő, hogy azt ne mondjuk, „lepukkant” futballistákat ad a nemzeti együttesnek…

A kérdés csak az: miért nem segíti Storck munkáját háromnál több (netán valamennyi…) hazai klub?

– A kapitány úr azért forszírozza ezt a kérdést, mert látja a tesztek eredményeit – felelte a Rangadó.hu megkeresésére Sipos Jenő, a honi szövetség szóvivője. – A kontinenstorna előtt sok idő jutott az alapozásra, a játékosok formába hozására, és mindenki tapasztalhatta, hogy a magyar válogatott a mérkőzések hajrájában is bírta a tempót. Bernd Storck a Németországban már hosszú ideje alkalmazott tesztekkel dolgozik, ugyanakkor az MLSZ csak javasolhatja az NB I-es csapatoknak, hogy ezt a módszert alkalmazzák.

A javaslat pedig a jelek szerint nem elég, az NB I-es mezőny háromnegyede tesz rá. Alighanem ezért mondogatja Storck kapitány, hogy sokkal inkább tart a Feröer elleni összecsapástól, mint az Európa-bajnokságon bármelyiktől…

Olvasói sztorik