Válogatott

Németh: a második helyet kell megcéloznunk a csoportunkban

A magyar válogatott támadója szerint Feröer ellen már nem jelent problémát a műfű.

Szerdán délelőtt ismét felmérésen vettek részt a magyar válogatott tagjai a Vasas Pasaréti Sportcentrumában. A szakmai stáb ezúttal a később csatlakozó légiósokra voltak kíváncsi, illetve azokra, akik a legutóbbi alkalomkor nem tudtak részt venni a fizikai tesztelésen. A keretből megjelent Dzsudzsák Balázs, Priskin Tamás, Guzmics Richárd, Böde Dániel, Kádár Tamás, Bese Barnabás, Kleinheisler László, Korhut Mihály és Németh Krisztián is. Szalai Ádám csupán a megfigyelője volt a tesztelésnek, Bernd Storck elmondása szerint még várnak a vizsgálatok végeredményére, napokon belül eldől, hogy bevethető lesz-e Feröer ellen a Hoffenheim támadója. Az újságírók kérdéseire ezúttal az al-Garafa csatárja, Németh Krisztián válaszolt a felmérés előtt.

– Jó felkészülésen vagyok túl, három hétig voltam Portugáliában edzőtáborozni, bízom abban, hogy eredményes szezon elé nézek – kezdte a támadó. – A most következő tesztből majd kiderül, milyen állapotban vagyunk, lassan kiegészül a keret, és teljes gőzzel a Feröer ellen készülhetünk. Van még szinte egy teljes hetünk erre, nagyon pozitívan állunk a munkához. Egyelőre nem tudjuk, milyen csapattal állunk ki az első vb-selejtezőn, de ez a héten valószínűleg ki fog derülni, rajtam nem fog múlni, hogy kezdő legyek, egészséges vagyok, jó erőben érzem magam. A klubcsapatomban többnyire csatárként játszom, de volt már arra precedens, hogy ott is kihúzódtam a szélre, így már azt mondhatom, egyáltalán nem jelent problémát több szerepkörben játszani. A kapitány úr is azt mondta, ez lesz a legnehezebb mérkőzésünk, és ezt én is így gondolom. Ez egy speciális helyzet, mert olyan borításon játszunk, amin sokunk régóta nem focizott, de a héten műfüvön fogunk edzeni, ami hatalmas segítség lesz számunkra, és mire eljön a feröeriek elleni összecsapás, ez nem fog problémát jelenteni.

– Jó volt újra találkozni a társakkal, főleg egy ilyen Eb után, mindig várjuk a közös összetartásokat – folytatta Németh Krisztián. – Minden edzés öröm, amikor együtt tudunk gyakorolni, és nem úgy gondolunk ezekre a napokra, hogy kemény edzéseken kell részt vennünk. Egyértelműen hiányozni fog a két visszavonuló játékos, Király Gabi és Juhász Roli, valamint a sérült Gera Zoli is. Nehéz lesz őket pótolni, ez az időszak arról szól, hogy megpróbáljuk ugyanazt a csapatszellemet kialakítani, mint ami velük jelen volt, valamint hasonlóan eredményes időszaknak akarunk részesei lenni. Erős kijelenteni, hogy egyértelműen továbbjutunk, hiszen az Eb-győztes is a csoportunkban van, és az a Svájc is, amely a topkategóriába tartozik. Véleményem szerint a második helyet kell megcéloznunk, Portugália egyértelmű esélyese a csoportnak, úgy érzem a svájciakkal fogunk megküzdeni a pótselejtezős helyért. Szerintem nem az Eb-n elért eredményeink alapján fognak ránk figyelni más csapatok, már az előtt sem néztek le minket, ezt már régen kinőttük.

A támadó aztán az Eb-re is visszaemlékezett még egy kérdés erejéig, és elmondta, azt a pillanatot sohasem fogja elfelejteni, amikor a szurkolókkal közösen ünnepelnek.

Olvasói sztorik