Válogatott

Storck nem érti, mire fel várják el tőlük a kijutást

A szövetségi kapitány szerint az év legnehezebb meccse következik Feröer ellen.

A felnőtt válogatott felkészülési mérkőzést játszott pénteken az U21-es magyar válogatottal, amely után a szövetségi kapitány, Bernd Storck elmondta, hogy több újonc játékossal is elégedett volt, és meggyőzték őt a teljesítményükkel. Két nappal később a szakember keretet hirdetett, amelyben a légiósok mellett Kálnoki-Kis Dávid és Bognár István is szerepet kapott, és akár debütálhatnak is Feröer-szigetek ellen. Vasárnap és hétfőn csatlakoztak a légiósok is a kerethez, így már szinte teljes csapattal készülhetnek az első vb-selejtezőre. Bernd Storck hétfő délután ismét sajtótájékoztatót tartott Telkiben, ahol beszélt többek között a Feröer elleni meccsről is, és a játékosok nemzetközi tapasztalatáról, ami lehet, hogy kevés lesz a kijutáshoz.

– Nagy örömmel várjuk az új kihívást. Nem lesz könnyű dolgunk kijutni az oroszországi vb-re, sőt nehezebb is lesz, mint a részvétel kiharcolása az Eb-n. Nehéz a csoportunk, de bízunk a sikerben. Talán nem tudunk közvetlenül kvalifikációt szerezni, de reménykedünk a második helyben, így pótselejtezőn keresztül esetleg kijuthatunk. Egy fiatal csapat állt fel, egy új generáció van a pályán, megfigyeltük őket a héten, örülök a teljesítményüknek. A korábbi játékosok és a sérültek helyét is be tudják tölteni véleményem szerint. Gera Zoltán, Lovrencsics Gergő és Pintér Ádám is kisebb sérüléssel bajlódik jelenleg, de bízunk benne, hogy a hiányukat megoldják majd a játékosaim, és eredményesek leszünk. A mai edzésen nem sokan fognak részt venni, Elek Ákos, Kádár Tamás és Fiola Attila is kisebb sérüléssel küzd, illetve Nagy Ádám is apróbb problémával jött vissza Bolognából. Szalai sem biztos, hogy bevethető lesz – korábban már megírtuk, hogy megsérült – a szerk. –, ma fogja az orvos megvizsgálni, és kiderül az állapota. Nehéz ez az időszak. Néhányan lassabban veszik fel a ritmust, hiszen sokan új klubot is váltottak – mondta a szövetségi kapitány, majd a klubok által használt fizikai felkészítést kritizálta.

– Számomra az első és legfontosabb mindig a játékosok állapota. Drámaiak voltak az eredmények a fizikai tesztek után, ha ezeket nézzük, nem meglepő, hogy régen nem jutott ki a válogatott nagyobb tornára. Mindenképpen változtatunk kell a játékosok állóképességén a klubok segítségével ahhoz, hogy a jövőben is sikeresek legyünk. Az Eb során sem tarottam egyetlen mérkőzéstől úgy, mint ettől a feröeri meccstől, ez lesz az év legnehezebb meccse. Nagy várakozással tölti el a magyar embereket a meccs, sokan azt gondolnák, hogy könnyű ellenfél, de ez egyáltalán nincs így. Európában már nincs könnyű csapat, kemény mérkőzés lesz, dán edzőjük van, nagyon felkészültek, talán Izlandhoz hasonlítanám őket. Nem csak az ellenfél lesz kemény, hanem a körülmények is, hiszen műfüvön kell játszanunk, laposabban kell adnunk a labdát, nem úgy működnek a dolgok, ahogy megszoktuk. Sokkal hidegebb van, mint idehaza, nagyon nedves a levegő, ez megnehezíti a dolgunkat – folytatta Bernd Storck.

– A játékosok hálásak, és bízom benne, hogy ez az eredményben is megmutatkozik. Mindig nehéz az időszak, amikor ennyien váltanak csapatot, de ehhez is tudunk alkalmazkodni. Korhut múlt héten velünk dolgozott, nemsokára visszatér, amint aláírta szerződését Izraelben, ez nem jelent most gondot. A magyar klubokban mindenki a saját céljait akarja elérni, és a saját sikereire hajt, mindenki kicsit megpróbálja a saját úját járni. Németországban egységes módon készítik fel a játékosokat, és Löw tudja, milyen állapotban érkeznek majd a labdarúgók az összetartásra, nem éri őt meglepetés. Ezt a lehetőséget jeleztem már én is, be kellene itthon is vezetni, de semmi előrelépés nem történt még ezzel kapcsolatban. Miért várja el mindenki a válogatottól , hogy nemzetközi sikereket érjen el, ha a klubok nem érnek el európai szinten semmit? A válogatott nem lehet zászlóshajó, nem járhat a klubok előtt, először a kluboknak kell sikereseknek lenniük. Magyarországon ez másképp megy, mindenki azt várja, hogy jussunk ki a vb-re, de mire fel? Amikor Magyarországnak csak egy olyan játékosa van, aki a BL-ben szerepelhet, kevés nemzetközi tapasztalattal rendelkezünk. Ellenben Portugáliával és Svájccal, amelyeknek nagyon olyan játékosaik vannak, akik nagy nemzetközi rutinnal rendelkeznek. Arra fogunk törekedni, hogy a játékosok hozhassák azt a teljesítményt, amit láthattunk az Eb-n tőlük. Profin kell együtt dolgoznunk, hogy a legjobbat kihozzuk belőlük. Azonban több nemzetközi tapasztalatra van szükségük, az Eb-n bedobtuk őket a mélyvizbe, egy teljesen új világ volt, több tízezer ember előtt. Itthon alig vannak pár ezren a lelátón.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik