Válogatott

Király: „Olykor lehetett volna okosabban, nem annyira naivan játszani”

Inkább mentálisan fáradt el, mint fizikálisan.

Király Gábor inkább mentálisan fáradt el az Európa-bajnokságon, mint fizikálisan – ez is kiderült abból az interjúból, amelyet a kontinensviadalon nyolcaddöntőbe jutott magyar válogatott kapusa adott a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

A válogatottsági rekorder hálóőr hazaérkezése óta folyamatosan a média rendelkezésére áll. „Ez a szakmával jár. Örömmel vállalom a felkéréseket, de azért jobban érzem magam az edzőpályán” – idézi a rádióadást az M4 Sport honlapja.

A kérdésre, hogy mennyire fáradt el a franciaországi tornán, a következő választ adta a 40 éves, 107-szeres válogatott játékos: „Inkább mentálisan fáradtam el, mint fizikálisan. A kapusokra ez a jellemző, de azért fizikálisan is megterhelő volt az Európa-bajnokság.”

Király az Európa-bajnokság előtt azt mondta, egyetlen célt tűzött ki, élvezné szeretné a tornát. „Ez sikerült, nagy tapasztalat volt. Tudtam, hogy felkészültünk rendesen, és előbb-utóbb ez ki fog jönni. Szintén a torna előtt mondtam, hogy a szurkolóknak és a médiának ez egy új szituáció, hogy ilyen nagy tornán szerepelünk, együtt ünnepelhetünk. A fél stadion magyar volt, és a mérkőzés után értesültünk arról, hogy otthon milyen hangulat volt.”

A kapus – akit az m4sport.hu olvasói az Európa-bajnokság legjobb magyar labdarúgójának választottak – a kontinensviadalon szerzett tapasztalatairól is beszélt. „Mindenki őszintén kitette a pályára, amit tudott. A torna előtt azt szerettem volna, hogy minden mérkőzésen úgy jöjjünk le a pályáról, hogy mindent megtettünk a győzelemért. Ez sikerült. Olykor lehetett volna okosabban, nem annyira naivan játszani, ettől függetlenül nincs bennem hiányérzet.”

A portugálok elleni 3-3-as döntetlennel kapcsolatban Király úgy nyilatkozott, hogy nem akartak számolgatni. „Minden meccset meg akartunk nyerni, hiszen sportemberek vagyunk.”

A Szombathelyen kapusiskolát is vezető Király is bízik benne, hogy a sikeres szereplés után egyre több gyerek kezd el futballozni, de szülővárosában ezzel eddig sem volt probléma. „Ha akarok edzeni, akkor plusz negyven, vagy mínusz negyven fokban is edzek, ha nem akarok edzeni, akkor otthon ülök a meleg szobában” – véli a Haladás kapusa.

Király a jövőjével kapcsolatban azt mondta, hogy tudja mit akar, de csak később jelenti be az elhatározását. Hozzátette, hogy külföldi ajánlata is van, de nem árulta el, hogy honnan. „Ilyen terhelés után az a legfontosabb, hogy pihenjünk” – jelentette ki.

Olvasói sztorik