Válogatott

Gera Zoltán nem mondja le a válogatottságot

Lehet, hogy nem a belgák elleni volt a búcsúmeccse.

A csoportelsőként a legjobb 16 közé jutó magyar válogatott a kieséses szakasz első fordulójában 4-0-ra kikapott Belgiumtól. A csoportkör legszebb gólját jegyző Gera Zoltán egy félidőt kapott a mérkőzésen. A Ferencváros rutinos játékosa klubja honlapján elmondta: csalódott a kiesés után, de összességében jónak ítéli a magyar válogatott Európa-bajnoki teljesítményét.

– Sajnos nagyon naivan kezdtük a meccset, túlságosan nyíltak voltunk – kezdte Gera Zoltán. – Hiába tudtuk, hogy vigyáznunk kell a belgák életveszélyes kontráival, az első félidőben rengeteg helyzetet engedtünk nekik, örülhettünk, hogy megúsztuk egy-nullával. A második játékrészben már jobbak voltunk, mi is komoly lehetőségeket alakítottunk ki. A hajrában kockáztatnunk kellett, amiben persze benne volt, hogy kinyílunk. Így lett ilyen nagy a különbség.

Vereség után természetes, hogy a magyar válogatott többi tagjához hasonlóan Gera is csalódott volt, de ő is tisztában van vele, hogy az egész Európa-bajnokságot figyelembe büszke lehet teljesítményére a magyar csapat.

– Nyilván csalódottak vagyunk a meccs miatt, hiszen szerettünk volna meglepetést okozni. Ha azonban reálisan értékelünk, akkor látni kell, hogy Belgiumban néhány egészen kiváló játékos elképesztő teljesítményt nyújtott, jobbak voltak ma nálunk. Már csak ezért sincs szégyenkezni valónk, ha pedig az egész tornát nézzük, akkor pláne nem. Sajnáljuk a végét, de jó meccseket játszottunk az Európa-bajnokságon, és kimondhatjuk, hogy várakozáson felül teljesítettünk. Ez örök emlék marad!

Gerát arról is megkérdezték, hogy ez volt-e az utolsó fellépése a válogatottban.

– Erről még beszélnem kell a szövetségi kapitánnyal, a torna előtt nem került szóba. 37 éves vagyok, még bármi megtörténhet. Talán néhány nap múlva meglesz a válasz erre a kérdésre – közölte.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik