Válogatott

Bárhol áttörhetik a németek a magyar védelmet

A szakértő szerint a Nationalelf támadógépezete megállíthatatlan.

Az évezred negyedik magyar–német összecsapására készülünk, ami egyben az utolsó találkozónk is lesz az Európa-bajnokságot megelőzően. 2004-ben Torghelle karriert épített a magyar válogatott győzelmével, a másik két találkozón viszont sima vereséget szenvedtünk. Edvi Lászlót, a DigiSport szerkesztőjét, a német futball nagy hódolóját szakértői véleményéről kérdeztük az összecsapás előtt.

– A mi oldalunkon Bernd Storck azt mondta, jó eséllyel az a tizenegy játékos fut majd ki a pályára, akik később az osztrákok ellen is. A németek viszont egészen biztosan nem az Eb-kezdőjükkel állnak ki, egyszerűen nincs erre szükségük – kezdte Edvi. – Ami a kapus személyét illeti, a szlovákok elleni vereséget követően Leno vélhetőleg kikerül és ismét Neuer védhet.

– Ő egyébként egészen hihetetlen kapus, egész pályafutása alatt – pedig már harminc éves – egyetlen egy sérülése volt, még a Schalke színeiben jó hét-nyolc évvel ezelőtt. Nem kell attól tartaniuk, hogy elveszítik az Eb-re. A többi csapatrészben már lesznek változtatások. A jóval sérülékenyebb Schweinsteiger véleményem szerint kimarad, Boateng játékára sincs nagy esély, ahogy Hummelst is inkább pihentetni fogja Löw – vélekedett a szakértő.

– Mivel balhátvéd nincs is igazán több a keretben, Hectorra szüksége lesz a kapitánynak, a középhátvéd Höwedes és a szintén Schalkés Sané pedig már csak azért is pályára léphet majd, mert Gelsenkirchenben rendezik a meccset. Khedira bírja a strapát, Müller kirobbanthatatlan, Özilt pedig rettentő mód kedveli Löw, így rájuk számíthatunk. Götze lehet, hogy csak csereként, de utolsó lehetőségét kaphatja meg, ha a magyarok ellen sem megy neki, nem lesz kezdő az Eb-n – mondta el várakozásait a DigiSport szerkesztője, aki az alábbi kezdőt jósolja:

Neuer – Hector, Höwedes, Mustafi, Kimmich – Kroos, Khedira – Draxler, Özil, Sané – Müller

És, hogy hol törhetik át a magyar védelmet?

– Bárhol! Ilyen támadógépezettel még akkor is megállíthatatlanok, ha nem feltétlen a legerősebb kezdővel állnak ki. Draxler és Sané már csak korából adódóan is villámgyors, pazarul cseleznek, a kényszerítőik követhetetlenek. Ha valaki a torkomra rakná a kést, hogy tippeljek, azt mondanám, négy-egy lesz a vége a javukra. Ha lövünk egy gólt, az még segíthet is nekik az Európa-bajnokságra, hiszen megtalálhatják, hol van az a gyenge pont, ahol feltörhetőek – mondta Edvi, aki szerint ugyanakkor nem az lesz a németek célja, hogy megroppantsanak minket, bár korábbi látogatásaik során sem voltak kegyeletesek.

– 2001-ben az MLSZ éppen fennállásának századik évfordulóját ünnepelte, az eseményre a német válogatottat hívtuk meg. Kettő ellenében rúgtak egy ötöst. Király Gábor már akkor is védett – emlékezett vissza a szakértő.

Olvasói sztorik