Válogatott

Tudományos számítás: 47 százalék, hogy továbbjutunk az Eb-n

Osztrák tudósok szerint Franciaország a torna esélyese, a mieinknél csak Észak-Írországnak és Albániának kisebb az esélye a végső győzelemre.

Achim Zeileis, az innsbrucki egyetem kutatója és két bécsi kollégája, Christoph Leitner, valamint Kurt Hornik statisztikai modellt készített a jövő pénteken kezdődő Európa-bajnokság kimenetelével kapcsolatban. A tudósok 19 fogadóiroda oddsait vették alapul, és kombinálták azt egy komplex, statisztikán alapuló számítással az előrejelzés elkészítéséhez. A kutatók saját adataik szerint ezzel a módszerrel a 2008-as Eb-döntőt, valamint a spanyolok 2010-es vb-, és 2012-es Eb-győzelmét is helyesen jósolták meg.

A most elkészített modell szerint Franciaországnak 21,5 százalék, míg a németeknek 20,1 százalék az esélye a kontinensviadal megnyerésére. A címvédő spanyolok 13,7 százalékkal harmadikok ebben az összevetésben, Anglia a negyedik 9,2, Belgium pedig az ötödik 7,7 százalékkal. A kimutatás szerint a magyar válogatottnak 0,3 százalék az esélye a trófea elhódítására, ennél kevesebbet – 0,2 százalékot – csak az észak-írek és az albánok kaptak.

Franciaországot és Németországot a saját csoportjának megnyerésére predesztinálja a kutatás, így a két csapat már az elődöntőben találkozik majd egymással, a győztes pedig a modell szerint nagy valószínűséggel a spanyolokkal csap össze a döntőben.

Az osztrák kutatás alapján a magyaroknak 47 százalék esélyük van továbbjutni a csoportból, a negyeddöntős szereplésükre ugyanakkor már csak 15,7 százalékot, az elődöntőbe jutásra 4,9, míg a fináléba kerülésre 1,5 százalék esélyt valószínűsít a modell.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik