Válogatott

Németh: Puskásékat sosem fogjuk felülmúlni

A válogatott támadó még most is csak álomként gondol arra, hogy ott lehet a franciaországi Európa-bajnokságon.

Alig három hét múlva kezdetét veszi a franciaországi Európa-bajnokság, ahol a magyar válogatott is megméretteti magát. A kontinenstorna előtt több résztvevőt is megszólaltat a nemzetközi szövetség (FIFA) honlapja – ezúttal Németh Krisztián, a magyar válogatott Katarban légióskodó támadója adott interjút.

– Két döntő meccset játszottunk a norvégok ellen, és minden tökéletesen alakult – emlékezett vissza a győzelemmel megvívott pótselejtezőkre Németh Krisztián. – A családtagjaink a lelátóról figyeltek bennünket, a szurkolók pedig egyszerűen lenyűgözőek voltak végig minden meccsen. A továbbjutást követő napokban éreztük, hogy valami különlegeset vittünk véghez, aztán pedig kezdődött a felkészülés az Európa-bajnokságra.

A felkészülésről is megkérdezték a magyar játékost. Németh nagyon pozitívan értékelte az elmúlt időszakot.

– Tele vagyunk reményekkel, és úgy hiszem, teljes mértékben felkészültünk az Eb-re, sőt még annál is jobban. Az edzőnktől megkapjuk a kellő információkat az ellenfelekről, a keretünk pedig kiváló. Arra készülünk, hogy meglepetéssel rukkolhatunk elő.

A portugálok, az osztrákok és az izlandiak mellett nem sokan jósolnak továbbjutást a magyar csapatnak. Németh azonban jelezte, nem szabad leírni a mieinket.

– Jó csapatunk van. Kellő önbizalommal kell pályára lépnünk, hiszen megérdemeltük az Eb-szereplést. Kétszer vertük Norvégiát, hinnünk kell benne, hogy lehet esélyünk a továbbjutásra. Ha megvan a hit, meccseket nyerhetünk, és pontokat gyűjthetünk. Erős ellenfelek vannak a csoportunkban. Úgy hiszem, Ausztria is van olyan jó, mint Portugália. Kiváló játékosai vannak, nehéz lesz ellenük játszani. Kellően felkészülünk az osztrákokból, és ugyanezt tesszük Izland és Portugália esetében is.

Természetesen előkerült a dicső múlt is, Puskással, az 1964-es Európa-bajnoki bronzéremmel, illetve az 1972-es negyedik hellyel. Adott a kérdés: a mostani magyar válogatott nyomába ér-e az elődöknek?

– Puskásékat sosem fogjuk felülmúlni, de megmutathatjuk, mit tudunk, és jó eredményeket szállíthatunk a szurkolóinknak, akik mindig is mögöttünk álltak.

Bernd Storck szövetségi kapitány is jelezte többször, az Európa-bajnokság után azonnal megkezdődik a felkészülés a szeptemberben kezdődő világbajnoki selejtezőkre. Németh is kitért a vébére, de előtte még egy álmát valóra akarja váltani.

– Az U17-es és az U19-es válogatottnak is tagja voltam, játszottam az U20-as világbajnokságon is. Most arról álmodozom, hogy ott legyek a pályán a felnőtt válogatottal az Európa-bajnokságon. A mostani válogatott kerete érdekes elegye a tapasztat és fiatal játékosoknak, a célunk pedig az, hogy a vébére is kijussunk. Nehéz selejtezőscsoportban vagyunk, ráadásul csak egy csapat juthat tovább egyenes ágon. Jól akarunk teljesíteni, ez lebeg a szemünk előtt, amint véget ér az Európa-bajnokság.

Olvasói sztorik