Válogatott

Hatot lőtt az albánoknak a női válogatott

Felkészülési meccset játszottak a mieink Gyirmóton.
Nemzetközi felkészülési mérkőzés
Magyarország–Albánia 6-0 (4-0)
Gyirmót
Magyarország: Bíró – Papp D., Szeitl, Tálosi (Németh H., 69.), Pinczi (Nagypál, 63.) – Hummel-Smucer (Fenyvesi, a szünetben), Rácz – Mosdóczi (Diószegi, a szünetbe), Vágó (Kocsán, 69.), Kaján – Zágor (Sipos, 63.). Szövetségi kapitány: Markó Edina
Gólszerzők: Vágó (5., 16., 26., 45. – az első kettő tizenegyesből), Rácz (50.), Kaján (78.)

A Markó Edina vezette női A-válogatott a tavaszi Eb-selejtezőkön elért jó eredményeit (2-0-s siker a horvátok ellen, 3-3-as döntetlen Oroszországban) követően ezúttal barátságos összecsapáson lépett pályára, az ellenfél az albán válogatott volt Gyirmóton. A mérkőzést már a törökök elleni, júniusi Eb-selejtezőre való felkészülés jegyében játszotta le a csapat, igaz, a légiósaink jelentős része nem utazott haza a találkozóra, helyettük fiatalok bizonyíthattak a csapatban – számolt be az MLSZ honlapja.

A magyar válogatott gyorsan magához ragadta a kezdeményezést, és mindössze öt percet kellett várni az első gólunkra, a Zágor Bernadett ellen elkövetett szabálytalanságért megítélt büntetőt Vágó Fanny értékesítette (1-0). A 16. percben Vágó Fannyval szemben szabálytalankodtak a 16-oson belül, a sértett ezúttal is gólra váltotta a megítélt büntetőt (2-0). Támadásban maradtunk a második találat után is, és a néhány helyzet után, a 26. percben bizonyítottuk, hogy akcióból is tudunk gólt szerezni, Mosdóczi Evelin jobb oldali beadását követően Vágó levette a labdát a 16-oson belül, majd hét méterről lőtt a hálóba (3-0). A 38. percben Vágó Fanny már a harmadik büntetőjéhez készülődött (Zágor harcolta ki a 11-est), de a jobb alsó sarok mellé helyezett. Még a félidő vége előtt javította hibáját, egy jobb oldali szabadrúgást követően három méterről továbbított a kapu jobb oldalába (4-0).

A második félidőben nem sokat változott a mérkőzés képe, a magyar válogatott végig dominálni tudott, és egymás után alakította ki helyzeteit. Nem maradtak el a további magyar gólok sem: az 50. percben egy szöglet utáni kavarodásban Rácz Zsófia csapott le a labdára, és lőtt a kapuba (5-0), a 78. percben pedig Rácz jó passzát követően Kaján Zsanett előzte meg védőjét, és passzolt hét méterről a jobb alsó sarokba (6-0). A hajrában már valamelyest csökkent a koncentráció az ellenfél kapuja előtt, így az albánok megúszták a további gólokat, 6-0 maradt a végeredmény.

– A mérkőzés elérte a célját, hiszen gyakorolni tudtuk az előre való játékot és a támadásbefejezéseket, bízom benne, hogy nem lőttük el az összes puskaport a törökök elleni Eb-selejtező előtt – fogalmazott a mérkőzés után Markó Edina szövetségi kapitány. – Addig még lesz egy felkészülési mérkőzésünk a bosnyákok ellen, amelyen lehetőségünk lesz javítani azokat a hibákat, amelyeket ezen a mérkőzésen még elkövettünk. A törökök ellen gyorsabb, komolyabb ritmusú mérkőzést fogunk vívni, kevesebb helyzetünk lesz, de bízom benne, hogy a maihoz hasonló játékkal tudunk majd előrukkolni.

Olvasói sztorik