Válogatott

Kassai négy év után javíthatja hibáját

Újra Európa-bajnokságon dirigál a magyar játékvezetői hatos.

18 fix játékvezetői hatos dirigálja majd a franciaországi Európa-bajnokság 51 találkozóján. A kiválasztottak között ismét találhatók magyarok is, mégpedig a legismertebb magyar spori, Kassai Viktor vezetésével Ring György, Tóth II Vencel, Albert István, Bognár Tamás és Farkas Ádám lesz majd ott az Eb-n. A héten már közös edzőtáborozáson is részt vett a számításba vett 112 focibíró.

Amikor magyar küldöttség legutóbb kontinensviadalon járt, nem lett jó vége… A mai napig sokat emlegetett eset ugyanis az Anglia-Ukrajna találkozó játékvezetői tévedése.

Északkeleti szomszédainknak mindenképpen győzniük kellett volna a továbbjutás kiharcolásához a csoportkör utolsó fordulójában, az ellenfél pedig a végül első helyről a nyolcaddöntőbe kvalifikáló Anglia volt.

Az ukránok támadó szellemben léptek pályára és számos apró lehetőségük adódott a gólszerzésre, aztán jött Pjatov kapitális hibája és Rooney gólja, amivel előnybe kerültek az esélyesebb szigetországiak.

Nem adták azonban fel Konopljankáék és a 63. percben Devic révén úgy tűnt, sikerül is egyenlíteni. Kassai Viktor és alapvonali segítője, Vad II István viszont máshogy gondolta és elvette a találatot – utóbb kiderült, mintegy 12 centiméterrel haladta át teljes terjedelmével a gólvonalt a labda. Az állás később már nem változott, így a házigazda ukrán válogatott búcsúzni kényszerült a tornától.

A történetnek azonban nem volt vége, hetekig, hónapokig téma volt a sportsajtóban. Kassaiéknak ráadásul ezután véget is ért a torna, mivel a hibát követően áldozatul esett a keretszűkítésnek, így június 20-án utazhattak haza. Ez azért is okozott meglepetést, mert a 2010-es világbajnokságon a magyar játékvezető még elődöntőn bíráskodhatott.

Az azóta eltelt négy évben épp az angol-ukrán meccsen történtek miatt vezették be a világ számos labdarúgó-pályáján és sorozatában a gólvonal-technológiát.

Reméljük, 2016-ban, Franciaországban, több szerencsével járnak nemcsak labdarúgóink, de játékvezetőink is…


U-E footyroom.com by footyroom
A vitatott eset 2:34-től látható a videón

Olvasói sztorik