Válogatott

115 éve lőtte első gólját a magyar válogatott

Nem hivatalos mérkőzésen vettük be a Surrey Wanderers hálóját.

MLSZ válogatott – Surrey Wanderers 1-5

1901. 04. 12. Budapest, Millenáris-pálya
Játékvezető: Gillemot Ferenc
MLSZ válogatott: Aschner (MUE) – Lucius (BTC), Bodor (MUE) – Klebelsberg (BTC), Pozsonyi (MUE), Skrabák (BTC) – Buda (BTC), Róka (BTC), Manno (BTC), Hajós (BTC), Sábián (MUE)
Vezetőedző: Stobbe Ferenc
Magyar gólszerző: Szerémi (Sábián néven is ismert, 70.)

Kerek évfordulóhoz érkezett a magyar labdarúgás történetének egy nevezetes fejezete. 115 évvel ezelőtt Magyarország csapata ugyanis – akkor még hivatalosnak tekintett, de a listából később törölt mérkőzésen – a Surrey Wanderers csapatával mérkőzött és 5-1-es vereséget szenvedett a Millenárison.

A magyar csapat – amelyet akkor még „Az MLSz csapata” néven emlegettek – először április negyedikén játszott, akkor edzőmérkőzésen saját B-válogatottjától kapott ki 4-3-ra, majd április tizenegyedikén már egy fokkal hivatalosabb találkozón a Richmond AFC gárdája is megvert minket 4-0-ra.

Akkoriban megszokott volt, hogy a kevésbé neves angol csapatok körbeutazzák Európát, és hírverő mérkőzéseken lépnek pályára. Ilyen volt a Richmond és április 12-i ellenfelünk, a Surrey Wanderers is.

Az utóbbival játszott páros mérkőzések azért híresek, mert ezeken született a magyar válogatott történetének két első gólja: előbb 1-5, majd 1-6 lett a végeredmény. Az első meccsen pályára lépett az első magyar olimpiai bajnok, Hajós Alfréd és az első magyar gólkirály, a szintén olimpiai érmes Manno Miltiades is.

Az első, 1-5-ös mérkőzésen a 70. percben született meg a magyarok találata, akkor a Szerémi és Sábián Jenő néven is ismert támadónk volt eredményes.

A gól krónikája

A második félidőben mintegy 25 percnyi játék után a magyar csapat erélyesen támad. Guttmann (Hajós) átviszi a labdát az angol fedezeteken és hátvédeken, a kapu előtt leadja Szeréminek (Sábián), aki azt belövi a kapuba. A jelenlevő kisszámú közönség lelkesen fogadja a magyar csapat első gólját az angolokkal szemben.

A mérkőzésről is maradt fent leírás:

Ez a csapat teljesen más volt, mint a Richmond! Viselkedésében száraz és szenvtelen, rideg és közömbös. Játékban ötlettelenebb, de következetesebb. Rövid passzokkal szőnyegszerűen haladt előre a csatársor, s felgöngyölítette az ellenfelet. Passzolt, folyton passzolt, egyéni akciót nem látott tőlük senki.Ha támadták őket, ha nem, azonnal továbbították egymásnak a labdát. És nem ismertek kíméletet. Igénybe vették testi erejüket, löktek, szabályosan bár, de oly határozottan, hogy felháborították a magyar közönséget, amely ezektől is egyéni bravúrokat várt.

Olvasói sztorik