Válogatott

Storck: „Nem hittem, hogy ennyire jók leszünk”

A magyar válogatott 1-1-et játszott a vendég horvát csapattal Európa-bajnoki felkészülési mérkőzésen, a Groupama Arénában.

A lefújás után Bernd Storck szövetségi kapitány úgy fogalmazott: nem hitte a meccs előtt, hogy ennyire jó lesz a magyar együttes.

– Az első harminc percben túlságosan tiszteltük az ellenfelet. A szünetben azt kértem, hogy bízzanak magukba, harcoljanak. Megfogadták. Lépésről-lépésre fejlődünk. Elégedett vagyok. Köszönöm a szurkolóknak, fantasztikusak voltak – nyilatkozta Storck.

Bernd Storck, a sajtótájékoztatón:

– Kicsit több játékot és labdabirtoklást vártam volna el. Az első harminc percben idegesek voltunk, de utána egyre jobb lett a játékunk. Az elmúlt időszak legjobb második félidejét produkáltuk, nem féltünk és párját ritkító, hogy nyomás alatt tudtunk tartani egy olyan csapatot, mint a horvát. Ennek meglett az eredménye és büszkék lehetünk erre a teljesítményre. Sikerült előrelépni egyet!

Ante Cacic, a horvát válogatott szövetségi kapitánya:

– Az első félidőben támadóbb szellemben futballoztunk, de a másodikban a magyarok voltak aktívabbak tekintve, hogy ők voltak hátrányban. Ellenfelünk bizonyította, hogy nem érdemtelenül van kint az Európa-bajnokságon és ott eséllyel pályázik majd a továbbjutásra is.

Dzsudzsák Balázs csapatkapitány:

– Masszív jó csapatunk van. A második félidőre büszkék lehetünk. Megmutattuk, hogy a novemberi produkció nem volt véletlen. Fantasztikus stadionban, remek közönség előtt fociztunk. Ezt a mentalitást kell az egész csapatnak átmenteni az Európa-bajnokságra és akkor okozhatunk meglepetést. A csoportellenfeleink ennél gyengébbek.

Lang Ádám:

– Hiába birtokolták többet a labdát, nem találták rajtunk a rést. Kár a kapott gólért, mert nem sok hiányzott, hogy ki tudjuk védekezni azt a támadást. Nagyon örülök, hogy a kapitány bízott bennem és a kezdőbe tett, úgy érzem, éltem a bizalommal.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik