Az UEFA szerdán kezdődött workshopjának zárásaként a résztvevő országok delegációi – a szervezőbizottság és az UEFA képviselőinek kíséretében – körbejárták azokat a stadionokat, amelyekben válogatottjaik az Európa-bajnoki csoportmérkőzéseken pályára lépnek – írja az MLSZ honlapja.
A stadionlátogatáson a sajtókiszolgálás és a szurkolók kiszolgálásának sajátosságait tanulmányozták a delegációk. A bordeaux-i és a lyoni helyszínről egyaránt elmondható, hogy vadonatúj, a lehető legmodernebb, és minden igénynek megfelelő létesítményben lép pályára a magyar válogatott, ugyanakkor mindkét stadion távolsága jelentős a belvárostól, ezért a szurkolóknak érdemes a tömegközlekedést igénybe venniük a helyszínek megközelítéséhez. Az Eb szervezőbizottsága és az MLSZ a mérkőzésekig hátralévő időszakban gondoskodik arról, hogy a találkozókra kiutazó szurkolók minden lehetséges információt megkapjanak a mérkőzésekkel kapcsolatban, és felkészülten indulhassanak útnak a stadionokhoz.
Az 59 ezres lyoni és a 67 ezres marseille-i létesítmény egyébként kiemelt helyszín az Eb-n, mindkét stadionban elődöntőt rendeznek majd. A magyar válogatott az első két csoportmérkőzésén, Ausztria és Izland ellen vendégcsapatként, Portugália ellen, Lyonban pályaválasztóként szerepel majd. A helyi szervezők arról számoltak be, hogy a magyar válogatott csoportmérkőzései iránt is jelentős az érdeklődés a helyiek részéről, ennek megfelelően várhatóan nagy számban lesznek jelen semleges szurkolók a mérkőzéseinken.
A magyar válogatott Európa-bajnoki mérkőzései:
Június 14. 18 óra: Ausztria–Magyarország (Bordeaux)
Június 18. 18 óra: Izland–Magyarország (Marseille)
Június 22. 18 óra: Magyarország–Portugália (Lyon)