Válogatott

Az angolok nem minket szeretnének kapni

Rangadó
Rangadó

2015. 12. 12. 16:22

A SkySportsnál inkább a románokkal játszanának.

Kapcsolódó cikkek

Ahogy a magyarok, úgy természetesen az Eb-résztvevő angolok is számolgatnak a ma esti Európa-bajnoki sorsolással kapcsolatban. A SkySports most az ő szemszögükből készített legjobb és legrosszabb forgatókönyvet.

Először is azt a kérdést vetik fel, hogy egy csoportba kerülhet-e Wales, Írország, Észak-Írország és Anglia. A válasz egyébként nem, hiszen előbbi három válogatott egyaránt a negyedik kalapba kapott besorolást.

A legrosszabb forgatókönyvnek azt tartják, ha az angolok a második kalapból Olaszországot kapják (a legutóbbi két tornán legyőzte őket a Squadra Azzurra). A harmadik kalapból még Svédországnál is nehezebbnek vélik a lengyeleket, ahol Lewandowski selejtezők során 10 meccsen szerzett 13 góljától tartanak. A negyedik kalapból Walest szeretnék elkerülni, hiszen Chris Coleman irányításával Bale-ék két meccsen veretlenek maradtak Belgium ellen is.

A legboldogabbak akkor lennének, ha a második kalapból Svájc érkezne. A harmadikból érdekes módon nem minket, hanem Romániát emelik ki, még annak ellenére is, hogy ők kapták a legkevesebb gólt a selejtezők során. A negyedik kalapból a világranglista 36. Albániát tartják a legkevésbé veszélyesnek. A kis ország válogatottja ugyan legyőzte Portugáliát a selejtezők első játéknapján, de az utolsó négy meccséből csak egyet nyert, azt az örmények ellen.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Manchester United's Belgian striker Romelu Lukaku pressures Brighton's Cameroonian defender Gaetan Bong (L) during the English Premier League football match between Brighton and Hove Albion and Manchester United at the American Express Community Stadium in Brighton, southern England on August 19, 2018. / AFP PHOTO / Glyn KIRK / RESTRICTED TO EDITORIAL USE. No use with unauthorized audio, video, data, fixture lists, club/league logos or 'live' services. Online in-match use limited to 120 images. An additional 40 images may be used in extra time. No video emulation. Social media in-match use limited to 120 images. An additional 40 images may be used in extra time. No use in betting publications, games or single club/league/player publications. /
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.