Válogatott

Győzött az U18-as válogatott

A macedónok elleni első meccsen nem kapott gólt Németh Antal csapata.

Kapcsolódó cikkek

Felkészülési mérkőzés

Magyarország–Macedónia 2-0 (1-0)
Magyarország: Demjén Patrik (Vajda Dániel, 46.) – Szilágyi Zoltán (Tóth Dávid, 67.), Szalai András (Rétyi Tamás, 67.), Szalai Attila, Gergényi Bence (Nagy Zsombor, 46.) – Tajti Mátyás (Bíró Ákos, 67.), Vogyicska Bálint – Tömösvári Bálint (Micsinai Miklós, 67.), Takács Ronald, Kovács Dávid – Dragóner Filip (Kamarás György, 46.)
Gólszerzők: Dragóner Filip (10.), Kovács Dávid (86.)

Ahogy jeleztük, a magyar U18-as válogatott két felkészülési meccset is játszik a héten, mindkettőt Telkiben a macedónok ellen. Az első találkozót kedden rendezték.

A mieink már a 10. percben megszerezték a vezetést, amikor Takács Roland önzetlenül Dragóner Filip elé játszott (1-0). A magyarok javarészt kontrollálták a mérkőzést, az első félidőben kapufáig is eljutottunk.

A fordulást követően inkább mezőnyjáték alakult ki, de a 86. percben Kovács Dávid növelni tudta előnyünket, amikor éles szögből a bal alsóba lőtt (2-0).

A Barcelona magyar játékosa, Tajti Mátyás 67 percet töltött a pályán.

– A győzelem ellenére nem tudok maradéktalanul elégedetten értékelni, mert szervezettségben elmaradt a teljesítményünk a várttól. Védekezésben és támadásban sem tudtuk azt a szintet hozni, amire képes a csapat, a szokásosnál több hiba csúszott a játékba, ezzel együtt megérdemelten nyertünk, és a győzelemért jár a gratuláció a játékosoknak – nyilatkozta Németh Antal szövetségi kapitány az mlsz.hu-nak.

Olvasói sztorik