Válogatott

Jön a Real Madrid csodagyereke, de nem kell tőle félni

Bármilyen furcsa egy, tulajdonképpen még semmit sem bizonyító 16 éves fiú a norvég válogatott legismertebb futballistája. Martin Ödegaard, a Real Madrid csodatinije alighanem ellenünk is csapatban lesz, de félni nem kell tőle.

Jone Samuelsen, Alexander Tettey, Vegard Forren, vagy éppen Martin Linnes neve azért annyira nem cseng jól Magyarországon, és valljuk be, Rune Jarsteinről, illetve Per Ciljan Skjelbredről is főleg azért hallhattunk, mert Dárdai Pál Herthájában szerepel.

Akad egy jóval ismertebb norvég labdarúgó: Martin Ödegaard. Az 1998. december 17-én született szőke srác azzal került be a világsajtóba, hogy zsenge kora ellenére csuda dolgokat művelt a Strömsgodset együttesében, majd tavaly augusztusban bemutatkozott a norvég felnőttválogatottban is. Tette ezt 15 évesen és 253 naposan, amivel azon mód rekorderré vált hazájában, megelőzve a száz évvel korábban élt Tormod Kjellsent, aki 98 nappal idősebb volt az 1910-es debütálásakor.

Ödegaardot csodagyerekként szerződtette a Real, ám Madridban még várat magára a nagy áttörés. Noha játszott már Ronaldo, Ramos, Pepe és a többi csillag közt is, egyelőre a harmadosztályú Castillában a helye, és ott sem nagyon villog. Az előző évad végén egyenesen azt írta a spanyol sajtó, hogy ő a csapat kerékkötője, biztosra vették, hogy kölcsönadják valamelyik kisebb klubnak. Jelentkezőből persze nem volt hiány – már csak a marketingszempontok miatt sem rossz leigazolni -, a skót Celtic már-már befutónak tűnt, aztán a norvég tini mégis maradt.

Egy Ödegaard-mozdulat: flegma, vagy zseni?

A Castilla idénybeli kilenc bajnokiján hatszor lépett pályára, négyszer lecserélték, gólja még nincs. Számít rá a 2013-ban kinevezett Per-Mathias Högmo szövetségi kapitány is, ám egyelőre norvég színekben sem váltja meg a világot. Ami az Európa-bajnoki selejtezőket illeti, a horvátországi 5-1-es zakónál és az azeriek elleni 0-0 során végig játszott, Máltával szemben 37, Bulgária ellen 27 perc jutott neki.

Attól tartunk, a mieink elleni pótselejtező-párharcban is inkább a rutinra szavaz majd a norvég szakvezetés…

Olvasói sztorik