Válogatott

Király Gábor nem számolja, hogy hány válogatottságnál jár

A kritikákra is reagált a rutinos kapus.

Kapcsolódó cikkek

A magyar válogatott harmadik helyen zárt az Európa-­bajnoki selejtező F­-csoportjában, így legjobb harmadikként vagy pótselejtezőn juthat ki a tornára. A csapat legrutinosabb játékosa, Király Gábor értékelte a válogatott teljesítményét, és reagált az őket ért kritikákra is a Haladás hivatalos honlapján.

– Amikor Dárdai Pál visszahívta a rutinos játékosokat a válogatottba, köztük téged, ez a harmadik hely volt a cél. Miként értékeled?

– Igen, ez volt a minimális cél előzetesen is, hogy elérjük a harmadik helyet. Voltak nehéz mérkőzések, például a finnek ellen oda­-vissza, amit hoztunk. Emellett az is pozitívum, hogy a románok nem tudtak minket megverni, holott sokkal jobban jegyzettek, mint mi. A nagy meglepetés a Feröer­-szigetek volt a csoportunkban, ők megmutatták, hogy óriást lehet fejlődni, és már számolni kell azzal, hogy nem örökös utolsók. A finnek és a görögök is mögöttünk zártak, holott a játékosaik közül többen játszanak topligákban, mint nálunk. Ha így nézzük, pozitív a mérleg.

– Mi volt a különbség Dárdai Pál és az időközben szövetségi kapitánnyá kinevezett Bernd Storck elképzelése között?

– Amikor Dárdai Pál átvette a csapatot, akkor egy stabil védekezésből indultunk minden mérkőzésen. Kevesebb gólt kaptunk, igaz kevesebbet is rúgtunk. Bernd Storckkal nyíltabb játékot vállaltunk fel, így a feröeriek ellen kettőt, Görögországban három gólt rúgtunk, és ezzel együtt többet is kaptunk. Itt már a védekezésre nem koncentráltunk olyan mértékben, hisz támadó szellemben gondolkodtunk.

– Mivel a görögök ellen kikapott a csapat, máris jöttek a kemény kritikák, akár téged vagy a válogatott egészét érintve, sőt a feröeriek utáni ünneplés sem tetszett sokaknak.

– Minden évben kérdés, hogy kijut-e a magyar válogatott világversenyre vagy nem. Eddig nem jutottunk ki, az volt a baj, most hogy esély van rá, az a baj. A jogos kritikát el kell mindig fogadni, azzal nincs is gond. Tudja mindenki, miben hibázott, igyekezni kell kijavítani. Az utóbbi nyolc meccsen egy alkalommal kaptunk ki, az is az utolsó találkozón volt, aminek már nem volt tétje. A görögök persze örültek a győzelemnek, de csoportutolsóként zártak. Azért mi harmadikként még esélyesek vagyunk a kijutásra. Egyébként a Feröer-­szigetek legyőzése után mi a csoportharmadik helyet ünnepeltük, nem azt, hogy a kis ország szervezett csapatát legyőztük.

– Elhangzott az a vád is, hogy azért te védesz, mert a válogatottsági mutatód közelít a százhoz, bár ha a számokat nézzük, a sorozatban négyszer nem kaptál gólt, és nyolcból hét meccsen volt veretlen a csapat, amikor te álltál a kapuban.

– A mindenkori szövetségi kapitány választja ki a keretet és a csapatot is. Az ő felelőssége eldönteni, hogy melyik az általa vélt legjobb összeállítás. Én mindig elmondtam, hogy nem foglalkozom a válogatottsági számmal, és a mai napig fenntartom azt a kijelentésemet is, hogy azt a szerepet fogom a jövőben is elvégezni – tudásom legjavát adva –, amit szánnak nekem.

– Azért nyilván sok pozitív hozadéka is volt ennek a sorozatnak. Mit említenél?

– Sokan jöttek nekünk szurkolni, itthon, külföldön fáradtságot, időt, pénzt nem sajnálva. Köszönet a szurkolóknak, hisz az eredményekben ők is benne vannak. A válogatott harmadik helye megmozgatott olyanokat is, akik eddig távol voltak a focitól. A labdarúgás a legnépszerűbb sportág, természetes, hogy nagyok az elvárások. Én mindig a következő meccsre koncentrálok, ott szeretném a maximumot nyújtani. Így, lépésről lépésre lehet haladni.

Olvasói sztorik