Válogatott

Halmosi Péter szerint nyerünk Görögországban

Optimista a Haladás korábbi válogatott szélsője.

Kapcsolódó cikkek

Vasárnap este Görögországban lép pályára a magyar válogatott Európa-bajnoki selejtezőn. Az utolsó forduló tétje az egyenes kijutás a jövő évi franciaországi tornára. Nagy várakozás előzi meg a meccset a csapat, a szurkolók és a játékostársak részéről, így a Szombathelyi Swietelsky-Haladás rutinos szélsője, Halmosi Péter részéről is.

– Megmondom őszintén, a Feröer-szigetek ellen az első félidőben nagyon ideges és mérges voltam. A második játékrészben – különösen az első húsz percben – aztán már nagy nyomást gyakoroltunk a nem topcsapat szintjén lévő vendégekre – igaz, nemzetközi szinten senkit sem szabad lebecsülni. Böde Dániel két egyéni villanásával sikerült fordítanunk. Sokat köszönhetünk Daninak, hiszen ha nem így száll be a meccsbe… Az első góljánál kevés játékos fejeli így el a labdát, a második találatáról nem is beszélve. De ez nem meglepő, a mai futballban gyakran az egyéniségek döntenek. Ami a vasárnapi meccset és a görögöket illeti, noha annyira nem rosszak, mint azt a helyezésük mutatja, de ahogy hallani, a selejtezősorozat végére kevésbé motiváltak. Szerintem nyerünk, azt nem tudom, hogy ez a győzelem mire lesz elég – de teljesen mindegy hogyan, valahogy jussunk ki az Európa-bajnokságra – mondta a klub honlapjának a 35-szörös válogatott Halmosi Péter.

Olvasói sztorik