Válogatott

Király: értékes pontot szereztünk

A kapus számára az a legfontosabb, hogy a magyar válogatott nem kapott gólt Románia ellen.

Kapcsolódó cikkek

Nagyon sokszor elhangzott már az a statisztikai adat, miszerint a magyar válogatott 1981 óta képtelen legyőzni Romániát, és ez a rossz sorozat a péntek esti Európa-bajnoki selejtezőn sem szakadt meg (0-0). Azonban két pozitív statisztikai mutató is akad. Az egyik, hogy sorozatban ötödik tétmérkőzésén nem kaptak gólt a mieink, márpedig ilyen széria még sosem volt a csapat történetében. A másik pedig, hogy 34 éve fordult elő legutóbb, hogy a magyarok nem kaptak gólt a románoktól.

A pénteki találkozót követően a mieink tapasztalt kapusa, a végig magabiztos, és egy-két nagy bravúrt is bemutató Király Gábor pozitívan értékelte a döntetlent, de egyértelművé tette, hogy játékban még javulni kell.

– Jól jött a végén az időhúzása…
– Nem időhúzás volt. Úgy gondolom, a játékhoz hozzátartozik, hogy amikor a játékosok kihajtják magukat, levegőhöz kell jutniuk, ez egyértelmű. Azt gondolom, a csapatok helyzetét figyelembe véve értékes pontot szereztünk, hiszen Románia a hetedik helyen áll a világranglistán, és a csoport tabelláján is előttünk van. Hazai pályán nem kaptunk ki tőlük, sőt gólt sem rúgtak, ez nagyon fontos, erre lehet építkezni a továbbiakban – kezdte Király Gábor.

– Mekkora volt a küzdelem a pályán?
– A megfelelő keménység megvolt, én azt mondtam a mérkőzés előtt, hogy remélem, nem lesz hiányérzetünk. Munkában, erőben biztosan kitettek magukért a srácok, de egyértelmű, hogy játékban még javulni kell. A helyzetek alapján jó lenne gólt is elérni, mert voltak helyzeteink, biztató momentumaink.

– Mekkora problémát jelent Juhász Roland kiválása a védelemből?
– Juhász huszonnégy percig volt a pályán, utána bejött Guzmics Richárd, aki úgy megoldotta a feladatát, hogy nem kaptunk gólt, és viszonylag stabil volt a védelem, tehát abszolút rendben volt.

– A szövetségi kapitány a meccs előtt azt nyilatkozta, hogy elégedett lenne a döntetlennel, a hajrában mégis három csatár volt a pályán…
– Nyílt volt a küzdelem, de azért fejjel nem lehetett a falnak menni, tehát a hátsó sorokat abszolút stabilan kellett tartani. Néha ez egy kis óvatosságra intette mindkét csapatot, de voltak helyzeteink, illetve voltak pontrúgásaink, amelyekből gól születhetett volna. Az a lényeg, hogy nem kaptunk gólt, stabilak voltunk, és egy-két játékos ismét belelendült a játékba.

– Örül a döntetlennek?
– Mindenképpen pozitívnak ítélem meg ezt az egy pontot. Természetesen jobb lett volna több, de a románoknak is megvoltak a helyzeteik, próbáltak okosan játszani, de a védelmünk mindig jól zárt, úgyhogy azt gondolom, értékes pontot szereztünk.

– Más érzés volt Haladás-játékosként válogatottnak lenni?
– Ez volt az első válogatott mérkőzésem a hazatérésem óta, és egyből nem kaptam gólt! A viccet félretéve: mindenki a feladatára figyel, én is, úgyhogy ez teljesen más.

– Mi a különbség Dárdai Pál és Bernd Storck között? Tapasztalt valami változást?
– Nem mérném össze kettejüket, hiszen a játékosok játszanak a pályán, akik megfelelő utasításokat kapnak, azoknak kell eleget tenniük.

– Harmincnégy év után ismét gól nélküli meccset játszott Románia ellen a magyar válogatott!
– Ezt nem is tudtam! A kapusok egyaránt foglalkoztatva voltak, ugyanúgy volt egy-egy nagy védésük. Kiegyenlített küzdelem folyt a kapuk előtt, és ugyanúgy voltak helyzetek mindkét oldalon.

– Nyakukon a hétfői, belfasti mérkőzés. Mik most a legfontosabb teendők?
– Valóban mindjárt itt a következő meccs, gyorsan kell regenerálódnunk, figyelnünk kell mindenre, Belfastban pedig szintén pozitív eredményt kell elérnünk. Eddig természetesen a románok elleni mérkőzés volt a legfontosabb, de mostantól kezdünk az északírekre koncentrálni. Biztosan lesznek változások, Gera Zoltán például visszatér. Sok játékos nagy futómennyiséget produkált és akaratot, ez biztató.

– A csoport második helyére lát reális esélyt?
– Nekünk mindig a következő mérkőzésre, és annak fontosságára kell koncentrálnunk, ez most a hétfői, észak-írországi találkozó lesz, ott kell a maximumot kiadnunk magunkból.

– Milyen északír csapatra számít?
– Az edzői stáb feladata ezt felmérni, majd elmondják nekünk, mik az erősségeik, mik a gyengéik, és nekünk milyen stílusban kell játszanunk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.