Tuti Tippek Tuti Kapitánytól

Leverkusen

A Leverkusen és a Liverpool a két kiszemeltünk mára, tehát egy hazai és egy vendég esélyt ajánlunk ezúttal!

Leverkusen-Greuther Fürth 1! +1,5! +2,5!

Nem szerez pontot az újonc a leverkuseni látogatáson. A piros-feketék egyre jobb formában vannak, és ezúttal is három ponttal gazdagodnak!
A hétvége egyik alaptippje nálunk a Leverkusen hazai győzelme. A gárda kissé botladozott a rajtnál, Frankfurtban és Dortmundban is kikapott a társulat, sőt, otthon az idén nem túl acélos Mönchengladbach-hal sem bírtek el Schürrléék. Azért a Freiburgot sikerült legyűrniük a BayArenában, és a hétközi fordulóban Augsburgból is három ponttal tért haza a piros-fekete együttes.
Így most a 8. helyen tanyáznak Kadlecék, 5 fellépésen 7 pontig jutva. Hazai pályán eddig egy győzelem és egy döntetlen a mérlegük, és szerintünk a mutatójuk tovább javul ma délután!
Közben az Európa Ligában is bemutatkozott a gárda: hazai környezetben a Metallist Kharkiv ellen játszottak 0-0-át Benderék.
A Sascha Lewandowski-Sami Hyypia páros vezette Leverkusen egy esztendeje az előkelő 5. helyen zárt, és azt gondoljuk, hogy bár egy kicsit meggyengült az alakulat, azért az idén is összejöhet egy nemzetközi kupás hely a társaságnak. Ehhez minden pontra szükségük van Rolfeséknek…
Az ellenfél a kétarcú Greuther Fürth együttese lesz, amely eddig otthon mindig kikapott, idegenben viszont még veretlen! Az újonc így most a 16., 5 ütközetben 4 pontot zsebelt be. Vendégségben a Mainznál teljes sikert arattak (0-1), Wolfsburgból pedig ponttal tértek haza.
Egyetlen sikerét még augusztus végén aratta a zöld-fehér társulat, és a hétközi forduló sem sikerült jól a fiúk számára: épp az újonctársa, a Düsseldorf tréfálta meg őket (0-2).
Bár kimondottan jó túrázónak számít a Fürth, ezúttal nem hiszünk a sikerükben. A Leverkusen végre kezd belelendülni, és hazai pályán szerintünk nem jelent majd gondot az újonc legyűrése. Várunk még gólokat is, kettő-három találat biztosan összejön a kilencven perc során!

Norwich City-Liverpool 2!

Véget ér a vörösök pech-szériája! Azt gondoljuk, hogy a ‘Pool három ponttal tér haza az idén gyengélkedő City otthonából!
Nyeretlen csapatok csapnak össze a Premier League 5. fordulójában a Carrow Road-on. Sőt, azt is mondhatjuk, hogy klasszikus kiesési rangadót rendeznek szombaton délután… Igen, kedves sporttársak, hiszen a 17. kanárik fogadják a 18. vörösöket….
A zöld-sárgák három ikszet könyvelhettek el eddig, otthona QPR-ral és a West Hammel, idegenben pedig a White Hart Lane-en, ez utóbbi mindenképpen bravúrnak számított. Másik két túráján viszont nem jutott neki pont, ami nem is csoda, hiszen nem sikerült gólt szerezniük Holtéknak: a Fulham egy ötössel, a Newcastle pedig 1-0-lal küldte őket haza.
Tavaly még az attraktív támadójátékáról volt híres a Norwich, az idén azonban eddig épp a csatársor betlizik: Chris Hughton alakulata az öt bajnokin mindössze két találatot szerzett, ellenben nyolcat kapott! Valami nem stimmel a gárdánál, nem lepődnénk meg, ha előbb-utóbb komoly változások történnének a kanáriknál, hiszen elnézve a sorsolásukat (A Liverpool után a Chelsea és az Arsenal lesz Hoolahanék ellenfele…), könnyen nagy bajba kerülhet az együttes.
A héten a Ligakupában továbbjutott a társulat, igaz, a Doncaster ellen ez kötelezőnek is számított.
Nézzük a Liverpoolt, az angol bajnokság egyik legpechesebb csapatát. A vörösök két döntetlennel és három zakóval nyitottak, nem csoda, hogy kieső helyről várják a folytatást.
A Sunderlanddel és a Manchester Cityvel sikerült ikszelniük Gerrardéknak, viszont a WBA-tól, az Arsenaltól és a Manchester Unitedtől kikaptak Brendan Rodgers tanítványai. Az utolsó bajnokijukon egészen jól futballoztak Boriniék, ám Shelvey kiállítása miatt korán emberhátrányba kerültek a liverpooliak, így végül nem sikerült a bravúr: az United fordítani tudott, és három ponttal távozott az Anfield Roadról.
Nos, kedves sporttársak, úgy gondoljuk, hogy a Liverpool magához tér végre! És erre kiváló helyszínnek ígérkezik a Carrow Road! Ugyanis az elmúlt három alkalommal a vörösök győzni tudtak a kanárik ellen!
Urak, szavazzunk bizalmat Suarezéknek, és húzzuk be a vendégek sikerét!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.