Törökország

Hét perc alatt hármat lőtt az MTK

A kék-fehérek rögtön az elején eldöntötték a szlovák MFK Kosice elleni edzőmeccset, és 3-0-ra nyertek.
Nemzetközi felkészülési mérkőzés
MTK – MFK Kosice (szlovák) 3-0 (3-0)
Törökország
MTK: Groppioni (Fadgyas, 84.) – Nagy T. (Talabér, 77.), Baki, Vukmir, Poór – Thiam, Pölöskei Zs., Kanta J. (Hajdú Á., a szünetben) – Bese, Csiki (Sergio, a szünetben), Hrepka (Schrammel, 70.). Edző: Garami József
Gólszerzők: Pölöskei Zs. (4.), Csiki (9.), Thiam (11.)

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A szlovák élvonalbeli MFK Kosice ellen játszotta első törökországi felkészülési mérkőzését az MTK. A bemelegítés közben szakadó eső várta a csapatokat, de a kezdő sípszóra már csak csöpögött az égi áldás.

Rögtön a találkozó elején vezetéshez jutott az MTK: Kanta József szögletét Pölöskei Zsolt 16 méterről, kapásból a léc alá zúdította (1-0). Két perccel később Poór szabálytalansága után ígéretes helyzetből végezhetett el szabadrúgást a szlovák csapat, de Groppioni biztosan fogta a lövést.

A kilencedik percben kettőre növelte előnyét Garami József együttese: Kanta parádésan indította Csikit, aki visszatette a labdát Poórnak, a balhátvéd visszavarázsolta Csiki lábára, ő pedig a kapus szeme közé bombázott (2-0). A 11. percben Thiam a harmadik MTK-gólt is meglőtte, gurítása a kapus közbenjárásával pattogott be a hálóba (3-0).

A 17. percben jutott először komoly lehetőségig a szlovák csapat, de Groppioni hatalmas bravúrral védte a ziccert. Közben az eső ismét rázendített, a pálya egyes részein állt a víz, így főleg a küzdelem dominált, a kapusoknak nem nagyon akadt dolguk. Öt perccel a szünet előtt Bese lépett ki ziccerben, de az ellenfél hálóőre jó ütemben mozdult ki és védte a lövést.

A 49. percben egy kontra végén a szlovákok centikkel tévesztették el a hosszú sarkot. Nem kezdte jól a második félidőt az MTK, az ellenfél többet birtokolta a labdát, de aztán Bese került helyzetbe, lövését a kapus a levegőben úszva védte. Folyamatosan kezdték visszavenni a játék irányítását a kék-fehérek, a rettenetesen mély talaj ellenére néhány szép támadást is vezettek.

A 65. percben Sergio átadásáról Hrepka épphogy lemaradt az üresen tátongó hosszú sarok előtt. A 73. percben egy beadás utáni kavarodást követően az egyik MTK-védőnek kellett a gólvonalon mentenie. A meccs végén teljesen kiegyenlített lett a játék, a csapatok felváltva vezették akcióikat, amelyek az ellenfél tizenhatosa előtt rendre elhaltak. Voltak olyan percek a második félidőben, amikor fölényben voltak a kassaiak, de csak egy ziccerük akadt.

A hamar rúgott három gól tudatában az MTK sem szakadt meg, és összességében megérdemelten nyert.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik