Törökország

Ziccerek, kapufák és egy gól

A Haladás 1-1-es döntetlent játszott a cseh 1. FC Slovacko elleni felkészülési mérkőzésen.
Nemzetközi felkészülési mérkőzés
Szombathelyi Haladás – 1. FC Slovacko (cseh) 1-1 (1-0)
Belek, Törökország
Haladás: Rózsa – Schimmer, Guzmics, Fehér Z., Tóth P. – Iszlai, Simon Á. – Nagy G., Radó, Halmosi – Ugrai. Cserék: Medgyes, Szakály A., Dvorschák, Németh M., Zsirai, Halmai R. Edző: Artner Tamás
Gólszerzők: Radó (31.), illetve Sumulkoski (55.)

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Kedden délelőtt is edzett a Haladás, ezt követően pihenő, majd meccs várt a csapatra, az ellenfél a cseh élvonal nyolcadik helyén álló 1. FC Slovacko volt. Predrag Bosnjak pihenőt kapott, ő nem is tért vissza a válogatott edzőtáborából. Sérülés miatt Gyurján és Devecseri nem játszott.

Az első nagy helyzet a cseheknél adódott: az ötödik percben egy szöglet után Dosek fejelt fölé. A 12. percben a csehek tűzijátékot rendeztek a Haladás kapuja előtt, de két veszélyes fejest, és egy ígéretes lövést is megúsztak a magyarok. Öt perccel később egy beadás után Petr kapta a labdát, majd egy lövőcsel után lőtt, de Rózsa Dániel lábbal védett.

A 31. percben a Haladás első helyzetéből gyönyörű gólt rúgott: Iszlai indítása után Radó ültette hintába a védőket, és eltekerte a labdát a kapus mellett (1-0). Két perccel később Ugrai lódult meg a jobb oldalon, kicselezett két embert, majd középre passzolt, Radó nem sokkal maradt le a labdáról. A 41. percben Nagy Gábor remek indítása és Ugrai remek csele után utóbbi került helyzetbe, de eggyel többet tolt a labdát, mint kellett volna, így a kapus kivédte.

A szünet után közvetlen közelről egyenlítettek a csehek, Sumulkoski lőtte a gólt (1-1). A 61. percben óriási Haladás-helyzet maradt ki: Szakály Attila egészen a tizenhatos csücskéig vezette a labdát, onnan lőtt, de a cseh kapusa védett. A 83. percben Németh Márió szögletét Zsirai fejelte mellé.

– Ma játszottunk a leggyengébben a négy mérkőzés közül, főleg az első húsz percben, nagyon nehezen lendültünk bele – nyilatkozta a Rangadó.hu helyszíni tudósítójának Artner Tamás, a Haladás vezetőedzője. – Látszott, hogy négy nap alatt ez már a harmadik mérkőzésünk. Aztán megszereztük a vezetést, a második félidő vége már rendben volt. A szünet után megint nehéz volt, a hatvanadik perctől lecseréltük a kezdőcsapatot, úgy érzem, hogy a második sorunk frissebben, lendületesebben játszott. Látszott rajtuk, hogy ők azért kevesebb mérkőzésterhelést kaptak. Elérte a célját ez az edzőtábor, a játékosokra most rá fog férni egy kis pihenés.

Olvasói sztorik