Futsal

Curtis újra Újpesten focizik – hivatalos

A népszerű zenész visszatér a lila-fehérekhez.

Az Újpest FC futsalcsapata hivatalos honlapján jelentette be, hogy a téli átigazolási időszak utolsó napján leszerződtette Széki Attilát, ismertebb nevén Curtist, aki rappertársával Majkával több aranylemezt, platina lemezt és számtalan szakmai elismerést gyűjtött már be.

Széki Attila gyerekkora óta hatalmas Újpest-szurkoló, nem mellesleg a lila-fehér klub saját nevelésű labdarúgója volt egészen 2012-ig, ahol az NB II-ben szereplő B csapat mellett a nagycsapatban is bemutatkozott Magyar Kupa-mérkőzésen, és gólt is szerzett a Nyíregyháza elleni idegenbeli találkozón. Az élet azonban úgy hozta, hogy felhagyott a labdarúgással és a zenei pályát választotta.

Tavaly barátai hívására elkezdte a futsalt a Kazincbarcikai Ördögök csapatánál, de a nagy távolság és a munkája miatt csak alig néhány meccsen tudott pályára lépni. Az Újpest FC-220Volt vezetése éppen ezért átcsábította, hogy mérkőzései és góljainak számát újra lila-fehérben gyarapítsa.

– Nagyon boldog vagyok, hogy újra lila-fehérben szerepelhetek, azonnal jönni akartam amikor Sós Lászó elnök úr megkeresett. Remélem a szurkolók is sok örömüket lelik majd a csapatban és a játékunkban, hiszen az a cél, hogy az Újpest hírnevét öregbítsük. Illetve szeretném megköszönni az Ördögöknek, hogy náluk újra játszhattam, és nem gördítettek akadályt, hogy ez az átigazolás létre jöjjön. A barátok megmaradtak ott, nyáron a strandfociban Vadnán továbbra is számíthat rám Badalik Szabolcs barátom. Nagyon motiváltan várom a hamarosan kezdődő rájátszást és a csapatban való bemutatkozást – nyilatkozta Széki Attila.

curtis4ker (@curtis4ker) által megosztott bejegyzés, Febr 15., 2018, időpont: 11:04 (PST időzóna szerint)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.