Futsal

Edzőváltás a Fradinál

Sokba került az újabb futsalos vereség.

A Bőnytől elszenvedett vereséget követően az FTC Futsal-Fisher Klíma vezetősége úgy döntött, leváltja posztjáról Csernai Gábor vezetőedzőt. A Fradi 2017-ben 11 mérkőzésből csupán egyet tudott megnyerni, három döntetlen mellett pedig hét vereség szerepel a neve mellett – jelezte a klub honlapja.

A folyamatos sikertelenségnek köszönhetően előbb elveszett az esély arra, hogy a felsőházban szerepeljenek a rájátszásban, majd egyre közelebb került a kiesőzóna. Miután kikaptak a Bőnytől is, immár öt pontra került a biztos bennmaradást jelentő nyolcadik pozíció.

Az FTC Futsal-Fisher Klíma vezetősége ezért úgy döntött, megköszöni Csernai Gábor eddigi munkáját. A szezon hátrelévő részében a szakmai igazgató, Felipe Matos veszi át a csapat irányítását, segítője játékos-edzőként Safar Tony lesz.

A Ferencváros sok sikert kíván a továbbiakban Csernai Gábor munkájához.

Olvasói sztorik