Futsal

Futsal: Dróth nélkül készül a japánok ellen a válogatott

Március 29-­én és március 31-­én válogatott mérkőzések helyszíne lesz Kecskemét: az Eb­-selejtezőre készülő futsalválogatottunk Japánnal méri össze erejét a Messzi István Sportcsarnokban –írja a futsalhungary.hu

A Sito Rivera vezette futsalválogatott másfél évvel ezelőtt emlékezetes mérkőzésen biztosította be helyét a szerbiai Európa­bajnokságra: a románok elleni play-off debreceni visszavágójának utolsó másodpercében szerezte meg azt a gólt, amivel kijutott az Eb­-re.

A csapat most ismét Eb -selejtezőre készül, Azerbajdzsánba, ahol a házigazdák mellett az albán és a bosnyák csapat lesz az ellenfele egy négyes tornán. A kvartett első helyezettje automatikus résztvevője a szlovéniai Eb-­nek, a másodikok pedig play-off körben vesznek részt.

Az április 5­-én induló azerbajdzsáni túra előtt a magyar válogatott egy hétig Kecskeméten készül, és ez idő alatt két hivatalos mérkőzést is játszik a városban: március 29-­én (20.15 órától) és március 31-­én (20.00 órától) a japánokat fogadja a Messzi István Sportcsarnokban.

A japánokat magasan jegyzik futsalban, jelenleg a 16. helyen állnak a világranglistán (a magyar válogatott a 30. pozíciót foglalja el), és gyakori résztvevői a világbajnokságoknak.

Sito Rivera együttese ezen a két mérkőzésen már az azerbajdzsáni tornára tervezett taktikát gyakorolja, és a játékosoktól azt a teljesítményt várja el a szakmai stáb, amit néhány nappal később, az azerbajdzsáni tétmeccseken is, a találkozókon ennek megfelelően kemény csatára és látványos játékra van kilátás. Sajnos Dróth Zolit csapata, a Kairat nem engedte el ezekre a mérkőzésekre. A Japán elleni mérkőzésekre ingyenes a belépés.

A japánok ellen készülő magyar keret:

Kapusok: Tóth Gyula (ETO FC Győr), Matkovics Gábor (ETO FC Győr), Alasztics Marcell (ETO FC Győr)
Mezőnyjátékosok: Klacsák Bence (Dunaújváros), Komáromi Péter (Fradi Futsal), Bita László (Dunakeszi Kinizsi), Öreglaki Norbert (HaladásVSE), Szeghy Szabolcs (Aramis SE), Gál István (Berettyóújfalu), Horváth Norbert (Dunaújváros), Dávid Richárd (ETO FC Győr), Rábl János (Berettyóújfalu), Németh Péter (Dunaújváros), Harnisch Ákos (ETO FC Győr), Hosszú Ádám (Dunaújváros)

Olvasói sztorik