Futsal

Ismét remekel az Ausztriába visszatért magyar kapus

Lekics József ezüstérmet nyert az osztrák teremlabdarúgó-élvonalban, sőt a liga harmadik legjobb kapusának választották.

A 2013–2014-es szezon után újra volt magyar résztvevője az osztrák teremlabdarúgó-bajnokság első osztályának. Lekics József egy rövid magyarországi kitérő és egy egyéves kihagyás után igazolt vissza 2016 nyarán az 1. FC Murexin Allstars Wiener Neustadt csapatába, amely tavaly tavasszal bronzérmes volt Ausztriában.

Két szezon alatt nagy változások nem történtek a bajnokság lebonyolításában, a hivatalos, UEFA Futsal Cup selejtezőire kvalifikáló liga még mindig novemberben kezdődik és februárig tart, viszont az ÖFB létrehozott egy új bajnokságot, ahol csak azok a játékosok játszhatnak, akik elsősorban a futsal klubokhoz vannak regisztrálva a rendszerben.

Ez a Challenge League nevű sorozat 2017 márciusától tart június közepéig, és idén hét csapat jelezte részvételi szándékát. Itt a hivatalos bajnoksághoz képest különbség lesz, hogy rendes futsal szabályoknak megfelelően végig nettó játékidőt játszanak a csapatok, és egy hétvégén egy csapat csak egy mérkőzést játszik. Ezt a lebonyolítási rendszert szeretné a szövetség a későbbiekben egy – novembertől májusig tartó – teljes szezonként bevezetni, amiről a klubok képviselőivel folynak az egyeztetések, és vagy a következő vagy az azutáni idényben így folynak majd a küzdelmek.

Térjünk vissza azonban az idei ÖFB Futsal 1. Liga történéseire. Lekics József két szezon után tért vissza Bécsújhelyre, és a felkészülés alatt meg kellett küzdenie azért, hogy újra első számú kapusként számítsanak rá az edzők.

A felkészülés alatt elvégzett edzésmunka, és az edzőmérkőzéseken mutatott teljesítmény alapján a magyar kapus a bajnokságban már folyamatosan védett, a 18 bajnoki mérkőzésből 16-szor ő őrizte az újhelyiek kapuját. Az átalakult erőviszonyokat jelzi, hogy az osztrák rekordbajnok Stella Rossa idén csak a hatodik helyet szerezte meg, míg a tavalyi győztes Liberta Wien csapata is lemaradt a dobogóról. Két új futsal fellegvár van épülőben Ausztriában, az egyik a bosnyák játékosokra építő Diamant Linz, a másik pedig a szlovén labdarúgókkal feltöltött Futsal Klagenfurt. A linzi csapat újoncként már az első fordulóban letette névjegyét, ugyanis döntetlent játszott a Liberta Wien csapatával és megverte a Stella Rossát.

Lekicsék az első három kör hat mérkőzése alatt nem találtak legyőzőre és a magyar kapus magabiztos és kiegyensúlyozott teljesítményének is köszönhetően vezették a tabellát. A következő körben nekik is beletört a bicskájuk a Linz nagyszerűen felépített, tudatos és agresszív játékába, és ekkor már látszott, hogy ez a két csapat harcolhat majd a bajnoki címért.

A Murexin kerete nem tudott együtt edzeni, mert többen távolról jártak a meccsekre, és a nagypályás tréningek is hátráltatták őket a futsal edzéseken való részvételben. Ez abban nyilvánult meg, hogy a magyar kapus csapata nagyrészt kontrákra rendezkedett be, és annak köszönhetően volt az élmezőnyben, hogy védekezése stabil volt, köszönhetően a jó kapusteljesítménynek is. Honfitársunk a januári játéknapok során is igyekezett teljesítményével bajnoki címhez segíteni csapatát, azonban a Diamant Linz elleni második vereség, illetve egy Stella Rossa elleni botlás miatt a Murexin bajnoki álmai elszálltak és végül ezüstérmet nyert.

A 2015–2016-os szezon után ismét egy újonc nyerte az osztrák futsal első osztályt, így a Diamant Linz gárdája kísérelheti meg nyáron a továbbjutást az UEFA Futsal Cup előselejtezőjéből.

Lekics Józsefet tíz forduló alatt két alkalommal választották a forduló legjobb játékosának, ezekről az alkalmakról a Futsal in Österreich blogjóváhagyásával látható két videóösszeállítás. A magyar hálóőrt ezen kívül az a megtiszteltetés is érte, hogy a liga edzőinek szavazatai alapján ő lett az osztrák első osztály harmadik legjobb kapusa. Ez azért nagy eredmény, mert a főként szerb nyelvterületről származó vezetők előszeretettel szavaztak szerb kapusokra. Így Lekics József az egyetlen a dobogón, aki nem a volt Jugoszlávia valamely mai tagállamából származik, és megelőzte többek között a bajnok Diamant Linz hálóőreit, illetve a tavalyi bajnok Liberta Wien kapusát is, akit szakértők a szezon előtt egyértelmű legjobb hálóőrként emeltek ki.

A továbbiakban a magyar kapus bízik abban, hogy teljesítményével feljebb léphet, és komolyabb feladatok is várnak majd rá. Viszont először szeretné megnyerni csapatával a Challenge League küzdelmeit, amiben már a Murexin segítségére lehet a korábbi magyar válogatott klasszis Lódi Tamás is, akinek játékengedélyét kiváltotta a bécsújhelyi gárda, és aki, ha teheti, segíteni fogja a klubot a fejlődés útján.

Olvasói sztorik