Futsal

Cserbenhagyás! Egy Audi sodorta el a debreceni kapust

Szurkolás után történt a baleset, a DEAC női teremlabdarúgó-csapatának kapusa az áldozat.

Hétfő este egy autós cserbenhagyta áldozatait Debrecenben, a Kartács és a Patay István utca sarkánál. Azóta kiderült, hogy az elgázolt lányok egyike Katona Barbara, a DEAC élvonalbeli teremlabdarúgó-kapusa, aki barátnőjével együtt épp a férfiak NB II-es mérkőzéséről tartott hazafelé szurkolás után.

Este fél kilenc környékén egy sötétített üvegű, újfajta fehér Audi kanyarodott be lassítás nélkül, és sodorta el a két lányt. Lábsérülés, nagy-nagy ijedtség és kórházi kezelés lett a vége.

– Le szerettünk volna lépni a járdáról, ismerősök vagyunk arrafelé, már előre körbenéztünk, és semmit sem láttunk érkezni. Aztán elsőként a barátnőm indult el, amikor egyszerre csak ott termett a kocsi. Lassítás nélkül elkapta a bal első részével a térdét, nekem meg áthajtott mindkét lábfejemen – mesélte a Hajdú Online érdeklődésére Katona Barbara. – A barátnőm hátraesett. Mindketten megijedtünk, de ő jobban. Az Audi sofőrje nem is lassított, ment tovább. A jobb lábam van rosszabb állapotban. A kórházban megvizsgáltak, ahol megállapították, hogy erősen zúzódott a lábfejem, de hazaengedtek.

Barbara már másnap iskolába ment, de kocsival vitték és hozták, mert járni még alig tud, és nem is szabad erőltetnie. Már most arról beszél, hogy hétvégén védeni szeretne a Szekszárd ellen, de erre azért nem vennénk mérget…

A rendőrség kéri:

Az Audi vezetője, illetve aki az esemény szemtanúja volt, vagy azzal kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán (Sámsoni utca 149.), vagy telefonon tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető +36 52 457 040-es telefonszámon, az ingyenesen hívható +36 80 555 111-es Telefontanú zöld számán, illetve a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.