Futsal

Kikapott a futsalválogatott Szlovákiától

Az U21-es válogatott nyerni tudott Homonnán, a Visegrádi Négyek Torna szombati játéknapján, a felnőttek azonban alulmaradtak a szlovákokkal szemben – írja az MLSZ honlapja.

A magyar válogatott a lengyelek pénteki legyőzése után az első játéknapon a csehekkel szemben alulmaradó, házigazda szlovákokkal mérkőzött meg Homonnán, a Visegrádi Négyek Torna második játéknapján. A mieink a meccs elején bátran felvállalták az agresszív letámadást a felezővonal környékén, és szereztek ugyan labdákat, de amikor a szlovákok túljutottak a védelmünkön, akkor több kecsegtető helyzetet is sikerült kialakítaniuk, és a játékrész felénél megszerezték a vezetést is. A magyar támadójáték ezúttal nem igazán működött, sok volt a pontatlanság a mi labdabirtoklásunknál, ezért a gól után is a házigazdák játszottak veszélyesebben.

A második félidőben igyekeztünk támadóbb szellemben fellépni, de a gólok nem jöttek, miközben a szlovákok – védelmi hibáinkat jó százalékkal kihasználva – kétszer is bevették Tóth Gyula kapuját. Az utolsó tíz percben váltottunk támadásban, lehoztuk a kapusunkat, és az emberelőnyös helyzeteket próbáltuk kihasználni. Becsülettel küzdöttünk a szépítésért, több kapufát lőttünk, de az első gólunk sokáig nem akart megszületni. A 37. percben megtört a jég, a csapat egyik legfiatalabb tagja, az első válogatott gólját pénteken szerző Vas Ádám újra eredményes volt, és 3-1-re alakította az állást. A 38. percben egy gólra csökkentettük a hátrányunkat, sikerült ziccerig kijátszani egy emberelőnyös támadást, Dávid Richárd volt a befejező ember.

Az utolsó két perc izgalmasan alakult, de hiába tartottuk nyomás alatt a hazaiak kapuját, az egyenlítés elmaradt, Szlovákia 3-2-re megnyerte a találkozót. Két nap után mind a négy csapat egy-egy győzelemmel és vereséggel áll, az utolsó mérkőzések döntenek a helyezésekről.

– Drágán fizettünk az elkövetett hibákért, szinte mindegyiket kihasználta az ellenfél. Megvoltak a helyzeteink ahhoz, hogy még így is ponttal zárjuk a meccset, de ezúttal a befejezéseknél a szerencse is elpártolt tőlünk. Tetszett, hogy egy pillanatra sem adták fel a játékosok, végig nagy szívvel küzdöttek. Dróth Zoltán hiányát nem érezte meg eddig a csapat, de a végén emberelőnyös szituációban komplettebb lett volna vele a csapat. Nem fogtunk ki igazán jó napot, de így is több lehetett volna ebben a mérkőzésben – értékelt a lefújás után Sito Rivera szövetségi kapitány.

Visegrádi Négyek Torna

Szlovákia–Magyarország 3-2 (1-0)

Magyarország: Matkovics Gábor – Klacsák Bence, Vas Ádám, Hosszú Ádám, Varga Csaba
Cserék: Tóth Gyula – Rábl János, Dávid Richárd, Siska Gergő, Nagy Imre, Gál István, Varga Csaba, Szeghy Szabolcs, Komáromi Péter, Öreglaki Norbert. Szövetségi kapitány: Sito Rivera

Olvasói sztorik