Futsal

Veszprém-veréssel lett második a Haladás

Az utolsó előtti forduló zárult a futsal NB I alapszakaszában.

Múlt csütörtökön a Berettyóújfalu–Nyírgyulaj (3-1) mérkőzéssel kezdődött, e héten csütörtökön pedig négy további találkozóval zárult a teremlabdarúgó NB I alapszakaszának utolsó előtti, 17. fordulója.

Az újfalui siker még életben tartotta a reményeket, hogy a csapat odaérjen a második helyre az alapszakasz-győztes Győr mögött, de mivel a Haladás 5-3-ra legyőzte a Veszprémet, így eldőlt, hogy a szombathelyi együttes zár a második helyen – a Berettyó pedig a harmadik helyről folytatja majd, míg a Veszprém már biztos, hogy nem lép el az alapszakaszban az ötödik pozícióból.

Az újonc Göcsej SK 12 gólos meccsen – többek között az ötgólos Borsi Gergő remeklésének köszönhetően – nyert Budaörsön; a Dunaferr 10-0-ra ütötte ki a Déli Futsalt, amivel biztossá vált, hogy negyedikként jut a felsőházba; a biztos első Rába ETO pedig egy csömöri gálával gyűjtötte be újabb sikerét.

Az alapszakaszból még egy forduló van hátra, majd Felső- és Alsó-ágra oszlik a mezőny. Az első hat helyezett kerül a Felső-ágra, ahol az első helyezett hét ponttal kezd, a második öt egységet visz tovább, míg a harmadik négy ponttal nyitja az egymás közti küzdelmeket – a maradék három csapat három, kettő, illetve egy pontot kap a helyezések függvényében.

Teremlabdarúgó NB I, alapszakasz, 17. forduló

Mezei-Vill FC Berettyóújfalu – Nyírgyulaj KSE 3-1 (2-0)

Gólszerzők: Rábl (3., 17.), Vulovics (29.), illetve Fekete G. (28.)

Swietelsky-Haladás VSE – FC Veszprém 5-3 (2-1)

Gólszerzők: Vidák (1.), Horváth P. (9.), Öreglaki (21.), Hajmási (25.), Hegyesi (34.), illetve Tatai (6., 24.), Vas Á. (31.)

Aramis SE – Göcsej SK 4-8 (1-5)

Gólszerzők: Roni (16.), Frank T. (34.), Szeghy (37.), Fekete V. (38.), illetve Borsi (4., 13., 17., 18., 36.), Sámson Z. (12.), Kottán (31.), Apatini (40.)

Dunaferr DF Renalpin FC – Déli Futsal 10-0 (5-0)

Gólszerzők: Horváth N. (10.), Varga Cs. (16., 21.), Hosszú Á. (18., 32.), Klacsák (21.), Nagy A. (19., 23., 26.), Aradi (36.)

Kiállítva: Nagy A. (40.)

Rubeola FC – Rába ETO 1-11 (1-6)

Gólszerzők: Tősér (17.), illetve Constantino (2., 14.), Juanra (3., 34.), Amrani (13.), Seidler (17.), Drahovsky (18., 27., 38.), Jaison (23.), Sáhó (30.)

Olvasói sztorik