Futsal

Sorsoltak a kispályás Eb-re, megvannak az ellenfeleink

Szlovénia, Törökország és Szerbia csapatával méri össze erejét a magyar kispályás válogatott a harminckét csapatos székesfehérvári Európa-bajnokságon – derült ki a sorozat szerdai sorsolásán.

Az augusztus 21-től 28-ig tartó eseményen harminckét nemzet válogatottja vesz részt. A nívós tornára kvalifikált együtteseket az Európai Kispályás Labdarúgó Szövetség rangsora alapján négy kalapba tették, ezt követően nyolc négyfős csoportba sorsolták ki a csapatokat – a magyar válogatott, mint házigazda a legerősebbnek számító első kalapba került.

Székesfehérvár vezetésének képviseletében Cser-Palkovics András polgármester köszönte meg a lehetőséget, hogy házigazdái lehetnek ennek a rendezvénynek, és megígérte, hogy a város méltó helyszín lesz.

Tanosz Papadopulosz, az Európai Kispályás Labdarúgó Szövetség (EMF) ügyvezető igazgatója köszöntőjében elmondta, hogy 2012 óta az Európa-bajnokság a legnagyobb ünnepe a sportágnak, Székesfehérvár várhatóan tökéletes választásnak bizonyul, és úgy gondolja, a város lakói is örülnek majd az Eb-nek.

A sorsoláson eldőlt, hogy a magyar válogatott az A jelű csoportba került, és Szlovénia, Törökország, valamint Szerbia legjobbjaival kell megküzdenie a csoportelsőségért. Az Európa-bajnokság mérkőzései a régi piactéren felépített kispályás stadionban lesznek megrendezve – tette hozzá a dunaujvaros.com.

Olvasói sztorik