Futsal

Távozik a Haladás futsaledzője

Marcos Angulo 2014 óta irányította a szombathelyieket.

A futsalhungary.hu oldal beszámolója szerint közös megegyezéssel távozik a Swietelski-Haladás VSE futsalcsapatának vezetőedzői posztjáról Marcos Angulo, aki 2014 óta irányította a zöld-fehéreket.

– Sajnáljuk, hogy így alakult.­ Marcos Angulo személyében egy remek embert, egy felkészült szakembert ismertünk meg, ám nem igazán értett egyet a klub koncepciójával, például légiósokban gondolkodott. Elképzelhető, hogy egyszer játszik majd légiós zöld­fehér mezünkben, de számunkra nem a gyors siker a legfontosabb cél. A költségvetésünk véges, ­csak addig nyújtózkodunk, amíg a takarónk ér. Számunkra az is fontos, hogy a saját nevelésű, helyi kötődéssel bíró játékosokat beépítsük a csapatba. Információnk szerint Angulo több ajánlatot is kapott az utóbbi időben, elképzelhető, hogy a nyáron amúgy is távozott volna. Nem akartunk senkivel versenyezni, licitálni érte. Lehet, hogy az edzőváltás rövid távon az eredményesség rovására megy, de jó helyen állunk a tabellán, az alapszakaszból csak négy meccs van hátra, a felsőházi rájátszást mindenképpen elérjük. Van kiszemeltünk a kispadra, az egyeztetések zajlanak. Amíg nem írjuk alá a szerződést, addig az eddigi másodedző, Bánfalvi Zsolt irányítja a szakmai munkát. Legközelebb február 26-­án lépünk pályára, a szomszédvár Göcsej gárdáját fogadjuk, reményeink szerint akkor már az új edző ül majd a kispadon. A játékosok szerették Marcos mestert, de elfogadták az edzőváltás indokait. – fogalmazott Bokor Zsolt, a Haladás futsal szakosztályának vezetője.

– Elsősorban a vezetőség döntése, hogy távoznom kell, de elfogadtam az érveket, közös megegyezéssel szakítunk. Sajnálom, hogy így történt és nem tagadom, kissé váratlanul ért a dolog. Jól éreztem magam Szombathelyen, a csapat sokat fejlődött az elmúlt bő másfél szezonban. Látványos, gólgazdag meccseket játszottunk, kiszolgáltuk a közönséget, és az eredmények is jöttek: tavaly bronzérmet nyertünk, most második helyen állunk a tabellán. Egy remek közösséget, fejlődőképes csapatot hagyok hátra, sok sikert kívánok a Haladásnak. Nagyon megszerettem Magyarországot, ezért amennyiben lehetőség adódik, itt szeretném folytatni az edzői pályámat – ezt már a távozó spanyol tréner, Marcos Angulo nyilatkozta a futsalhungary.hu-nak.

Olvasói sztorik