Futsal

Világbajnokok tömkelegét kell kiszorítani a magyar játékosnak

A magyar futsalválogatott erőssége, Dróth Zoltán a kazah Kairat Almatyban folytatja a pályafutását.

November közepén az UEFA Futsal CUP elitkörének egyik csoportját a Rába ETO futsalcsapata rendezte, és a Kairat Almaty is a magyar érdekeltségű csoportba került. A magyar bajnok az utolsó körben lépett pályára a címvédő ellen, és szoros, izgalmas találkozón a hajrában maradt alul. Az 5-4-re végződő mérkőzésen Dróth Zoltán is a kapuba talált, és talán itt kelthette fel a kazah együttes figyelmét. A minitornát végül az orosz Ugra Yugorsk nyerte a Kairatot megelőzve, ezzel a kazahok nem jutottak be a négyes döntőbe. Ezt követően a napokban eldőlt, hogy a 95-szörös válogatott játékos a kétszeres futsal BL-győztes kazah együtteshez igazol.

A statisztikák alapján egyértelműen előrelépést jelent az igazolás, hiszen a nemzetközi szinten magasan jegyzett Kairat Almaty története során kétszer is elhódította az UEFA Futsal Cup trófeáját, a 2012/13-as és a tavalyi szezonban is ők bizonyultak a legjobbnak. Dróth Zoltánnak az orosz nyelv mellett a portugállal is érdemes lesz ismerkednie, hiszen a keretben összesen tíz brazil nemzetiségű játékos szerepel, akik néhányan már a kazah állampolgárságot is felvették és a kazah válogatottban szerepelnek, például Douglas Jr., Leo és Higuita is közéjük tartozik. Rajtuk kívül négy kazah játékos futsalozik az együttesben. A kazah futsal erejét mutatja, hogy jelenleg a tizenötödikek a világranglistán és a szerbiai Eb-n is részt vesznek, ők is pótselejtezőt követően jutottak ki a kontinenstornára.

– Nagyon örülök, hogy egy nemzetközileg magasan jegyzett, többszörös BL-győztes klubhoz igazoltam, úgy gondolom, hogy egy magyar játékosnak ez hatalmas elismerés és óriási kihívás – kezdte az Eb-kijutást érő gól szerzője. – Hat és fél évet játszottam az ETO-ban, és mindig is a terveimben szerepelt, hogy külföldre igazoljak. Most mindenki támogatott ebben, szeretném külön megköszönni Drucskó Zoltánnak, az ETO elnökének, hogy segített az átigazolásban, és létrejöhetett az álmom. A Kairat Almatyról érdemes megemlíteni, hogy kétszeres BL-győztes együttesről van szó, több kiváló brazil futsalosuk van. Tele van az együttes világbajnok játékosokkal, tehát nagy a rivalizálás, nem lesz egyszerű dolgom. Az első fél év különösen nehéz lesz, fel kell vennem a ritmust, és be kell illeszkednem a csapatba, de nem csak ez jelent kihívást, hiszen egy teljesen más kultúrájú országba költözöm. Jövő héten utazom Kazahsztánba, majd az Eb-felkészülésre érkezem vissza a válogatottba. Úgy tervezem, hogy az Eb után már a családdal együtt megyek vissza – mondta a 27 éves játékos az mlsz hu-nak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.