Futsal

Futsal: jövő héten sorsolnak

A február 2-13. között rendezendő szerbiai torna csoportbeosztásait október 2-án készítik el Belgrádban.

Kapcsolódó cikkek

A magyar válogatott kedden drámai körülmények között, az utolsó másodpercben szerzett góllal győzte le 4-3-ra a románokat a debreceni Főnix-csarnokban, ezzel kiharcolta részvételét a februári, szerbiai Európa-bajnokságon.

Csapatunk mellett a házigazda Szerbia, valamint Olaszország, Azerbajdzsán, Ukrajna, Horvátország, Csehország, Kazahsztán, Portugália, Oroszország, Szlovénia és Spanyolország vesz részt a kontinensviadalon, amelynek sorsolását október 2-án tartják Belgrádban. A csapatokat négy darab hármas csoportba osztják, minden trióból a legjobb kettő jut tovább a negyeddöntőkbe.

Az Európa-bajnoki szereplés tehát zsebben van, de még vár egy komoly feladat a csapatra idén, hiszen decemberben világbajnoki selejtezőket játszik az együttes. A 2016-os kolumbiai vébére két lépcsőben harcolhatja ki a szereplést Sito Rivéra gárdája: december 10-13. között egy magyarországi négyes minitornán kell az első két hely valamelyikén végeznie, majd siker esetén, egy oda-visszavágós pótselejtezőben kell felülmúlnia egy másik csoport továbbjutóját (az első helyezetteket a másodikokkal sorsolják össze).

A decemberi minitorna mérkőzéseit a győri Magvassy Mihály Sportcsarnokban rendezik, a mieink ellenfele Ukrajna, Belgium, valamint az októberi előselejtezők E-csoportjának (Izrael, Anglia, Dánia, Wales) győztese lesz. A Rába-parton nem csak a decemberi válogatott fellépésre érdemes odafigyelni, hiszen szeptember 29-től október 2-ig a magyar bajnok Rába ETO is megkezdi szereplését a nemzetközi porondon, az UEFA Futsal Cup küzdelmeiben – írja az MLSZ honlapja.

Olvasói sztorik