Története első Európa-bajnoki mérkőzését játszotta kedden 21 órától a magyar kispályás válogatott a horvátországi Vrsarban. A meccs előtt mindenki bízott a jó eredményben, de a szakvezetés nehéz találkozóra számított, hiszen a tavalyi döntős, Szlovénia volt a mieink ellenfele.
A magyar játékosok nem illetődtek meg, és rögtön nekiestek ellenfelüknek. Szinte azonnal a kezdés után egy szögletet követően Béres lőhetett kapura, nem sokkal tévesztett célt, majd ismét ő került helyzetbe, de a szlovénok hálóőre jól mozdult ki a kapujából. Ezután Varga szerzett labdát az ellenfél térfelén, néhány lépés után lövésre vállalkozott, ami kevéssel ment mellé. A negyedik percben pedig góllá érett a magyar fölény, Varga Csaba egy jobbról érkező beadást vett le, majd szépen lefordult a védőjéről, és nagy erővel a kapu bal oldalába lőtt.
A második félidőt a szlovénok kezdték jobban, az első kapura tartó lövés is az övék volt, majd a 25. percben Juhász csúsztatott kevéssel fölé. A 27. perc hozta meg az addigi legveszélyesebb szlovén helyzetet, Rogac tüzelt nagy erővel, tisztán, azonban ha kicsivel is, de célt tévesztett. Három perccel később jött a második magyar gól, ismét Varga Csaba kapott egy jó labdát a kapu előterében, és bár háttal állt, megint jól fordult le ellenfeléről, és hatalmas gólt lőtt.
A 36. percben Kovacec tette próbára a mieink kapusát, két perccel később azonban végérvényesen eldőlt a találkozó: Béres Ferenc lőtt éles szögből, jobbról gólt, Komidar nem számított rá, mérgét pedig a kapufán töltötte ki. A magyar válogatott végig fegyelmezetten, harciasan és taktikusan futballozott első Európa-bajnoki meccsén, így megérdemelten győzött 3-0-ra. Folytatás szerdán, 16 órától Moldova ellen, amely kikapott Olaszországtól.