Futsal

Lengyel verés a magyar válogatottnak

Legjobbjaink 6-2-re kikaptak a házigazda Lengyelországtól a Visegrádi Négyek torna második játéknapján.

Kapcsolódó cikkek

A Szlovákia elleni győzelmet követően a házigazda Lengyelország volt a magyar teremlabdarúgó-válogatott ellenfele a Tychyben zajló Visegrádi Négyek tornán.

Az első félidőben jól játszott a magyar csapat, ennek ellenére az ellenfél szerzett vezetést. A hajrában Dróth révén sikerült egyenlíteni (1-1), de a fordulás után jött egy rövidzárlat, és néhány perc leforgása alatt háromszor is betaláltak a lengyelek, így szaladni kellett az eredmény után (4-1). A folytatás sem sikerült jobbra, hiszen ismét a hazaiak szereztek gólt. A gondokat tetézte, hogy két honfitársunkat is kiállította a játékvezető.

Rábl János vészkapusként próbált menteni a hatoson kívül, a bíró pedig kezezésnek ítélte az igencsak véleményesnek mondható esetet. Két perccel később egy újabb igencsak vitatható ítélettel Dávid Richárdot vélték szabálytalannak. A hajrában Hosszú Ádám kozmetikázott a súlyos vereségen. A zárónapon a csehek lesznek az ellenfeleink, akik szintén egy győzelemmel és egy vereséggel állnak.

A magyar U21-válogatott 4-2-es vereséget szenvedett a lengyelektől.

futsalhungary.hu

Olvasói sztorik