Futsal

Mégis sikerült: továbbjutott a Berettyóújfalu

Az MVFC 5-1-es győzelemmel szerezte meg a csoport első helyét az UEFA Futsal Cup főtábláján.
UEFA Futsal Cup, főtábla, 6. csoport, 3. (utolsó) forduló
Mezei-Vill FC Berettyóújfalu – Slov-Matic Bratislava (szlovák) 5-1 (2-0)
Berettyóújfalu. Játékvezető: Diaz (spanyol), Dzeikala (fehérorosz), Sliva (litván)
MVFC: Tihanyi – Trencsényi, Nagy T., Lovas, Rábl. Cserék: Szabó P., Komáromi, Dávid R., Sánta, Birinyi, Fehér, Gál I., Siska, Mezei. Edző: Turzó József
Gólszerzők: Gál I. (8.), Trencsényi (9.), Rábl (27., 38., 40.), illetve Rafaj (25.)

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az UEFA Futsal Cup főtáblájának második játéknapján a 6. csoport házigazdája, a Berettyóújfalu kikapott a ciprusi bajnokcsapattól, ezzel nehéz helyzetbe került a továbbjutást illetően. A szombati szabadnap után vasárnap az APOEL Nicosia döntetlent játszott a norvégok ellen, ami azt jelentette, hogy az MVFC-nek a döntetlen is elég volt a szlovák bajnok pozsonyiak elleni zárómeccsen.

Remekül kezdte a mérkőzést a Berettyó: az első percekben több kísérlete is volt, míg az ötödik percben Komáromi Péter a kapufát találta telibe. Három perccel később már a léc sem mentette meg a vendégeket: Gál István talált a kapuba Trencsényi passza után (1-0). Egy perccel később büntetőhöz jutott a hazai együttes, amit Trencsényi János váltott gólra (2-0). Mindent megtett a szépítésért a szlovák csapat, de a jól záró hazai védelem nem engedett az első félidőben.

A második játékrész ötödik percében Rafaj szépített (2-1), ám két perccel később Rábl találata ismét két gólra növelte a hazai előnyt (3-1). A folytatásban mindkét fél aktív maradt a kapu előtt, de Tihanyi és Gasparovic is állta a lövések útját, vagy éppen a védőkről pattant le a labda. A mérkőzés a 38. percben dőlt el: Rábl szerzett újabb gólt a hazaiaknak (4-1). A folytatásban a magyarok számára már nem a továbbjutás, hanem a csoport első helye volt a tét. Húsz másodperccel a vége előtt Rábl újabb góljával négyre növelték előnyüket, így végül 5-1-re nyertek, és továbbjutottak az UEFA Futsal Cup elitkörébe.

A csoport másik vasárnapi mérkőzésén:

APOEL Nicosia (ciprusi) – Vegakameratene (norvég) 3-3 (1-3)

Pénteken játszották:

Vegakameratene – Slov-Matic Bratislava 0-3 (0-2)

Mezei-Vill FC Berettyóújfalu – APOEL Nicosia 2-3 (1-1)

Csütörtökön játszották:

Mezei-Vill FC Berettyóújfalu – Vegakameratene 3-2 (1-0)

Slov-Matic Bratislava – APOEL Nicosia 5-1 (3-0)

A csoport végeredménye: 1. Berettyóújfalu 6 pont (10-6), 2. Slov-Matic Bratislava 6 pont (9-6), 3. APOEL Nicosia 4 pont, 4. Vegakameratene 1 pont

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.