Futsal

Neves spanyol szakember Dunakeszin

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A román válogatott spanyol szövetségi kapitánya, Tomas Rivera Amoros lesz a teremlabdarúgó NB II Nyugati-csoportjának második helyén álló Dunakeszi Kinizsi vezetőedzője – írja az MTI.

A klub pénteki tájékoztatása szerint a szakember szerződése a bajnokság májusi befejezéséig szól, segítője az eddigi vezetőedző, Fehér Zsolt lesz. Tomas Rivera Amoro három éve vezeti a román nemzeti csapatot, amellyel az idei Európa-bajnokságon a negyeddöntőig menetelt, és 2010-ben ő irányíthatta a világválogatottat is.

A Dunakeszi tavaly ezüstérmet szerzett a másodosztályban, de az osztályozón nem sikerült kivívnia a feljutást. A csapat keretéhez tartozik három korábbi nagypályás válogatott: Horváth Ferenc, Vincze Ottó és Lőw Zsolt, és három magyar és egy román futsalválogatott játékos: Tóth Gyula, Temesi Norbert, Bita László, illetve Tony Iuliu Safar is.

Olvasói sztorik