Futsal

Anyagi gondok: távozhat az Admiral!

Komoly pénzügyi gondok gyötrik a Haladás teremlabdarúgó-csapatát.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Távozhat a szombathelyi csapat mellől az eddigi névadó, az Admirál cégcsoport – írja a Vas Népe.

Kedden válságstáb próbálta megoldani az Admiral-Haladás VSE élvonalbeli teremlabdarúgó-szakosztályának problémáit. Mint arról Somfalvi Csaba szakosztályvezető a Zalai Hírlapnak beszámolt: kevés sikerrel.

– Az Admiral cégcsoport a szerencsejáték-törvény életbe lépése miatt vélhetően kiszáll a támogatóink közül, így legnagyobb szponzorunkat, egyben névadónkat veszítenénk el – fogalmazott Somfalvi Csaba. – Ez csak fokozza az amúgy is súlyos anyagi problémáinkat. Mert nyertünk ugyan pénzt a TAO-pályázaton, de ezt különböző nehézségek miatt egyelőre még nem sikerült lehívni. Jelen pillanatban is keressük azokat a cégeket, akik ebben a segítségünkre lennének. Aztán májusban az önkormányzattól egymillió 250 ezer forintot nyertünk el működési költségekre. Ez a pénz a mai napig nem érkezett meg a számlánkra. Nem titok, július óta a szakosztály minden tagja – vezető, edző, játékos – ingyen végzi a dolgát. Csak rá kell nézni a tabellára, rögtön kiderül, hogy vannak gondjaink… Nem tagadom, recseg-ropog a jól felépített rendszerünk. Jelen pillanatban például a különböző korcsoportokban több mint száz fiatal futsalozik nálunk. Nem szeretnénk őket szélnek ereszteni. Most azon dolgozunk, hogy az őszt végig tudjuk csinálni, ez talán a kisebb támogatóink segítségével össze is jön. Aztán a télen majd kiderül, hogyan tovább.

A Haladás VSE elnökségi tagja, a teremlabdarúgók szakosztályelnöke elmondta, nyáron, amikor nekifutottak a szezonnak, még nem így néztek ki a dolgok.

– Reménytelen helyzetben azért nem vagyunk – vélekedett Bokor Zsolt. – Bízom abban, hogy a városvezetés, betartva az ígéretét, továbbra is támogat minket. Valamint abban is, hogy a pályázati pénzeinkhez mielőbb hozzájutunk. Én még halványan abban is reménykedem, hogy az Admiral cégcsoport mellettünk marad.

Az Admiral Magyarországon

Az ausztriai székhelyű Novomatic a magyarországi első kategóriás játéktermek üzemeltetője Admiral néven épült be a köztudatba. A játékterem-üzemeltetés mellett szerencsejáték berendezéshez szükséges egységek – főként kábelkötegek – gyártásával, valamint pénznyerő automaták bérbeadásával foglalkozott.

A sikeres eredmények következtében folyamatosan bővítették az Admiral Electronic Club játéktermek hálózatát: Budapesten, Sopronban, Sárváron, Szombathelyen, Zalaegerszegen, Pécsen és Győrben is várták a szórakozni vágyókat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.