Futsal

Öt meccs, öt rangadó!

Érdekes és szoros meccseket ígért a teremlabdarúgó NB I alapszakaszának negyedik fordulója.

Állítsd össze Álomcsapatodat az NB I-ből! regisztrálj szeptember 14-ig, és nyerd meg te a bajnokságot!Klikk!

Ez a forduló is pénteken kezdődik, méghozzá a címvédő Rába ETO csömöri vendégjátékával. Az erőviszonyok ismeretében talán túlzás lenne ezt az összecsapást rangadónak nevezni, bár a hazaiak ugyanúgy két győzelemmel rajtoltak a bajnokságban, ahogyan a győriek, csupán gólkülönbséggel szorulnak mögéjük a tabellán. Hajdúsági megyei rangadót rendeznek a másik pénteki párharcban: mindkét együttes gyengén rajtolt, de itt egyértelműen a házigazda Berettyóújfalu az esélyes a Debrecen ellen.

Hétfőn két olyan csapat találkozik Szombathelyen, amely már a felkészülés során is összecsapott egymással. A pontvadászatban az Admiral-Haladás két vereséggel, a Veszprém pedig két döntetlennel és egy vereséggel kezdett, így mindketten az első győzelem megszerzésére hajtanak. Náluk sokkal jobb formában van a Szeged, amely csak rosszabb gólkülönbsége miatt szorul a tabella második helyére, a most szabadnapos Aramis mögé. Az UTC a Gödöllő-Vasas közös csapatot fogadja, szintén remek meccs várható, amelyen a hazaiak számítanak esélyesnek. A játéknapot a két nyeretlen csapat, a MAFC és a Cső-Montage alsóházi összecsapásával zárul.

Teremlabdarúgó NB I, alapszakasz, 4. forduló

Szeptember 14. péntek

19 óra: Rubeola FC-Csömör – Rába ETO

19.30: Mezei-Vill FC Berettyóújfalu – DEAC Armada Futsal Club

Szeptember 17. hétfő

18.15: Admiral-Haladás VSE – 1. FC Veszprém

19 óra: Újszegedi TC – Gödöllői Bikák

20.15: MAFC-BME-Docler Akadémia – Üllő FC Cső-Montage

Szabadnapos: Colorspectrum Aramis

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik