Futsal

Még mindig nem biztos az NB I

Csoda! Akár így is jellemezhetnénk azt, amit az UTC futsalszakosztálya egy év alatt véghezvitt. Magánkezdeményezésre, magántőkéből!

A szegedi csapat újoncként indulva előbb az NB II Keleti-csoportjának második helyét szerezte meg, majd az osztályozón felülmúlta a Miskolcot. Az NB I-es szereplés ennek ellenére még kérdéses – írja a Délmagyarország.
– Két évben gondolkodtunk, és a második végén szerettünk volna feljutni, de nyolc-tíz hónap alatt sikerült megvalósítani a tervünket egy olyan fiatal gárdával, amely minden elképzelésünket felülmúlta – mondta Szerencsi István, az UTC szakosztályvezetője. – Nagyon fontos megjegyeznem, hogy mindezt szegedi, illetve városkörnyéki labdarúgókkal értük el.
A csapatnak július 15-éig kell neveznie az NB I-re, amelyben a felnőttek mellett U19-ben, U17-ben és U15-ben már kötelező, U13-ban és U11-ben pedig javasolt utánpótlás-együttest indítania.
– Látványos, éppen ezért közönségvonzó szakágról van szó, amely jelentős reklámértéket hordoz, hiszen a helyi média mellett már az országos sporttelevízió is komolyan foglalkozik vele – vélte Szerencsi. – Keressük a támogatókat, szerencsére nagyon sok ígéretet kaptunk, és a héten eldől, indulunk-e az NB I-ben. A kalkulált éves költségvetés alsóhangon tízmillió forint, de az ideális, nyugodt első osztályú szerepléshez 12-15 millió lenne szükséges. Hozzáteszem, egyik összegtől sem profi még a csapat.

Csak egy összehasonlító adat: a hazai élgárdák, így például a Győr vagy a Berettyóújfalu 70-100 millióból gazdálkodnak. Az UTC teremlabdarúgói sokat köszönhetnek Gidai Sándornak, aki a patinás klub elnökeként befogadta őket.
– Viszonylag kis összegből nagy reklámhordozó lehetnénk akár egy névadó támogatónak is, amely egyedül szerepelhetne a mezünkön – folytatta Szerencsi. – Remélem, az eredményeinkkel visszaadtunk valamit abból a sok segítségből, amelyet az elnöktől kaptunk, illetve a Biochip Kft-nek szintén köszönettel tartozunk.
És akkor a szakma: az UTC-nél egymásra talált egy szakmai trió, amelyet Szerencsi mellett Erhardt Szilárd technikai vezető és Brinszky Adrián edző alkot. Az erősítési tervek már megvannak, az NB I biztos középmezőnyéhez kellenek rutinos játékosok, ám akikkel a stáb számol, azoknak közbeszólhat a nagypályás karrier is.
– A tavalyi induláskor még nem láttam előre, mire lesz elég a társaság ereje – mondta Brinszky. – Igyekeztünk a régióból jól meríteni, a rutin és a fiatalság arányát megtalálni, és jól jöttünk ki belőle. Hegyesi Zsoltra a kapitányi karszalaggal egy kis felelősséget tettem, de élt vele, a bajai duó, Hernády és Trucz játékkapcsolata pedig az NB II-es szintet meghaladta. Az első sor kiválóan helytállt, a kapusok, Tombácz, Béry és Szűcs is megtették a magukét. Nagy kérdés, a nagypályás elfoglaltság mit jelent majd az erősítési terveinkben, illetve remélem, lesz miért erősíteni.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik