Futsal

A sikerért meg kellett dolgozni

A portugál edzővel, Artur Melóval a Magyar Kupa-győzelem után a bajnoki címet is megszerezte a Rába ETO teremlabdarúgó-csapata. A szakember bízik benne, hogy nemzetközi porondon is helytáll a magyar csapat.

– Amikor Győrbe szerződött, nyilván tudta, hogy Magyarország legjobb csapatához érkezik, mégis gondolta volna, hogy már az első évben mindent sikerül idehaza begyűjteni?– Természetesen tudtam, hogy az ETO az ország egyik legjobb csapata, de azért nem olyan meglátással érkeztem, hogy aztán most itt minden minket illet. A sikerért meg kellett dolgozni. Amikor felmértem a csapatot, nagyon sok hibát észleltem, ezért kis lépésekben megpróbáltam bevezetni a saját meglátásaimat. Nagy hangsúlyt fektetve a jó védekezésre, a játék irányítására és a vészkapussal való támadásra és védekezésre. Ez volt szerintem a legfontosabb, mivel a korábbi mérkőzések eredményei azt mutatták, hogy a védekezés nem igazán volt a győri csapat erőssége – mondta a tréner a klub hivatalos honlapján.
– Edzői szemszögből mennyire volt nehéz bajnokságot nyerni, illetve kupagyőzelmet szerezni?– Mindig nehéz egy nemzeti bajnokságot vagy kupát megnyerni, bármilyen sportágról legyen is szó. Sok mindent figyelembe kell venni. Hiába vannak a legjobb játékosai egy csapatnak, amikor a tét nagy, az ellenfél ambíciója is növekszik. Ráadásul itt Magyarországon minden csapatnak igazi kihívásnak számított az ETO ellen játszani.

– A kupadöntőben ellenállhatatlan volt a győri csapat, pedig nem voltak jók az előjelek. Gondolta, hogy végül is ilyen simán nyer majd az ETO?– Bár az eredmény nem ezt mutatja, én úgy érzem, azért nem volt az olyan könnyű mérkőzés. Tény, hogy a csapat ellenállhatatlan tudott lenni, ez a stratégiánknak, valamint a komoly hozzáállásunknak köszönhető. Ahogy a mérkőzés előtt megbeszéltük a játékosokkal, mindenki koncentráltan lépett pályára és odafigyelt a védekezésre, valamint maximálisan kihasználta a kialakított helyzeteket. Ilyen hozzáállással tényleg könnyűnek tűnhet minden mérkőzés.
– A bajnokság rájátszásában az elődöntő tűnt nehezebbnek, miért?– Amint elmondtam korábban, sok mindentől függ egy mérkőzés. Az elsőn, az Aramis ellen néhány játékosunk megsérült, ezért a második meccsen két fiatal kapott helyet a keretben, de a tapasztalt játékosokat nem tudtuk így sem pótolni. Köztudott az is, hogy a két brazil légiós már nem volt a keret tagja, ezért Budaörsön nemcsak a szokatlan talajjal kellett számolnunk, hanem játékos-fölénnyel is, hiszen két hazai játékosra jutott egy győri.
– Kivel, kikkel volt elégedett a csapatból?– Talán kissé furcsának fog tűnni a véleményem, de nem mondhatom azt, hogy egyik vagy másik játékos nagyon jó vagy kevésbé jó. Itt csapatmunkáról van szó. Az idegenlégiósoknak nagyon jó játékosnak kell lenniük, ellenkező esetben semmi keresnivalójuk nincs ebben az együttesben. Úgy csapatmunkában, mint egyénileg jól kell teljesíteniük, ezért ha nem felelnek meg az elvárásainknak, nincs szükségünk rájuk. Kellemes meglepetést két fiatal játékos okozott, Harnisch Ákos és Dróth Zoltán, akikről elmondhatom, hogy ha megfelelő komolysággal folytatják a munkát, elég fiatalok ahhoz, hogy Magyarország legjobbjai legyenek.
– Korábban nyert Portugáliában és Romániában is bajnokságot, azok jobb csapatok voltak, mint az ETO?– Az egy másik periódus volt. Nem igazán lehet összehasonlítani azokat a csapatokat ezzel. A romániai együttes kimondottan hazai játékosokra épült, nem voltak légiósok. Ami a teremlabdarúgást illeti, Magyarországon jelen pillanatban úgy érzem, hogy törődnek ezzel a sportággal és amint az elnökünk, Drucskó Zoltán korábban egy beszélgetésünkkor elmondta, próbálnak is tenni a fejlesztése érdekében. Ezért azt látom, hogy míg itt a sportágnak jövője lehet, sajnos Romániában eléggé a kihalás veszélyezteti. Ott nincs utánpótlás-nevelés, és nincs ekkora érdeklődés a sportág iránt.

– Hova tenné most az ETO-t az európai rangsorban?– Június harmincadikán megtudjuk pontosan az UEFA ranglistáját, ami a hivatalos álláspont. Természetesen megvannak a konkrét célkitűzéseink erre az évre, mivel tavaly a csapatnak csupán egy pontot sikerült szereznie a Futsal Cup-ban ezért ebben az évben több mint valószínű, hogy előselejtezőt kell játszanunk.
– Mit vár a nemzetközi szerepléstől?– Először is szeretnénk az elitkörbe, a tizenhat közé kerülni az európai kupaporondon. Másodszor szeretnénk minél több pontot összegyűjteni nemzetközi szinten, hogy feljebb kerüljünk a már említett ranglistán.
– Összességében jól döntött, amikor elfogadta az ETO invitálását?– Ez a munka igazából egy újabb kihívást jelentett számomra és még nincs a vége. Amint említette, voltam már bajnok Portugáliában, Romániában, most meg itt Magyarországon. A jövőre nézve azért maradt még néhány személyes ambícióm, amit szeretnék elérni és úgy érzem, hogy ebben az ETO vezetősége is mellettem áll.

Olvasói sztorik