Futsal

Csapatot és csarnokot is épített

Mezei József nem csak a berettyóújfalui csapat, hanem az egész magyar teremlabdarúgás felvirágoztatásáért dolgozik.

Mostanság a győri Rába ETO az egyeduralkodó a magyar teremlabdarúgó-mezőnyben, hiszen a kisalföldiek a bajnokságban és a Magyar Kupában is aranyérmesek lettek. Mindkét sorozatban a Mezei-Vill FC Berettyóújfalu lett a második, amelynek elnökének van némi hiányérzete, de egyáltalán nem elégedetlen.
– Az elmúlt szezonhoz hasonlóan a Győr nagyon megerősödött, és az egész szezonban jól tartotta magát – mondta Mezei József. – Én nem akartam jelentős személyi változásokat a csapatban, de egy kis erősítés azért volt. A hosszú menetelés során sajnos elfogytunk, a szezon végén három kulcsjátékosunk is sérült volt, és ahogy lenni szokott, a döntő időszakában személyes problémák is közbeszóltak. A finálé mérkőzései közben sárga lapok miatt többen is kipontoztak, így tartalékos sorokat kellett bevetni. Akik pályára kerültek, nem tudták teljes mértékben pótolni legjobbjainkat. Szoros mérkőzéseket játszottunk, de kellemesebb lett volna teljes létszámmal lejátszani ezt a sorozatot, akkor kiélezettebb mérkőzésekre lettünk volna képesek.
Bajnokként csak a Rába ETO vehet részt az UEFA Futsal Cup küzdelemsorozatában, de van egy közép-európai kezdeményezés, amely a Berettyónak is nemzetközi játéklehetőséget biztosítana, ám ez még a jövő zenéje.
– Látható, hogy teljesen másképp építgetem a csapatot, mint a győriek – folytatta Mezei József. – A jelenlegi versenyrendszerben egyébként szinte bárki aspirálhat a bajnoki aranyéremre, ha gazdaságilag olyan lehetőségei vannak, és megfelelően erősít. A latin országokból érdemes igazolni, ahol jelentősebb kultúrája van a teremlabdarúgásnak. A Győr is szerződtetett fél évre egy nagyon jó spanyol játékost. Ezt a szezon félidejében bárki megteheti.

A berettyóújfalui klubvezető szerint egy teremlabdarúgó-csapat fenntartása nem kerül annyiba, mint egy nagypályás futballklub működtetése, de további fontos különbségek is vannak a két szakág között.
– Szűkebb a tér, gyorsabb a mozgás, sokkal intenzívebb koncentrációt igényel a játék teremben – vélekedett Mezei. – Sokan, akik belekóstolnak, már nem is akarnak nagypályán játszani, akkor örömet szerez nekik a futsal. Van egy fiatalember, aki nagyszerűen rálát a szakág helyzetére és fejlődési lehetőségeire, ő Federico Vital Montaldo, a spanyol válogatott másodedzője, aki három hónapig itt volt, és nagyon sokat segített nekünk szakmailag. Készítettem egy lexikális tervet, egy tanulmányt arról, hogyan kellene felépíteni a magyar teremlabdarúgás rendszerét. Eljuttattam bizonyos helyekre, de nem kaptam választ…
A következő szezont már nem a Kabos Endre Sportcsarnokban kezdi a berettyói együttes, hiszen elkészült a vadonatúj Pálfi István Rendezvénycsarnok, amelynek kivitelezője éppen a Mezei-Vill Kft. volt.

Baráti társaságból bajnokcsapat

1993-ban alakult a berettyóújfalui kispályás labdarúgócsapat, amely több mint tíz éven keresztül még csak a városi bajnokságban, és különböző tornákon szerepelt. Egészen 2004 augusztusáig. Ekkor jött az ötlet a játékosok részéről, hogy magasabb szinten kellene űzniük ezt a sportágat, így elindultak az országos futsal bajnokság másodosztályában Ekkor kapcsolódott be az együttes életébe néhány olyan focista, akik a későbbiekben meghatározó játékosokká nőtték ki magukat (például Trencsényi János, Kolompár Zsolt, Tamás László). A rohamos fejlődés 2008 arannyá érett, hiszen ebben az évben a Berettyóújfalu a Goldball RFC Csömör ellen bajnoki címet szerzett, és egy évvel később is a legjobbnak bizonyult.

Olvasói sztorik