Springer Ferenc

Egykori ferencvárosi lakhelyén, a Hőgyes Endre utca 11. szám alatt felavatták Springer Ferencnek, az FTC alapítójának és első elnökének emléktábláját. - Egy nagyszerű emberre emlékezünk, aki utolsó húsz évét csak az egyesületnek szentelte - mondta Kubatov Gábor klubelnök. - Három dolgot belénk plántált: erkölcs, erő, egyetértés. Az immár 118 éves FTC pedig magáévá tette a jelmondatot - tette hozzá. A sportvezető beszédében emlékeztetett arra, hogy Springer Ferencnek nagy szerepe volt a futball magyarországi meghonosításában és a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) megalapításában is. Bácskai János, a IX. kerület polgármestere három szóval jellemezte az egykori klubvezetőt: barátság, becsület és önfeláldozás. A városvezető megemlékezésében felidézte Springer Ferenc életútját, illetve részleteket olvasott fel korabeli jegyzőkönyvekből, így például az FTC 1899. május 3-i alakuló üléséről. Az ünnepség keretében Lázár Balázs elszavalta Somló Ferenc "Az FTC-hez" című versét, illetve felolvasott Karinthy Ferenc Ferencvárosi szív című kötetéből. Az esemény, melyen részt vett Springer Ferenc unokája is, az emléktábla koszorúzásával zárult.
2017. 05. 10. 20:33
Olvasói sztorik