ronaldo

A Real Madrid egykori vezetőedzője, Fabio Capello szerint Cristiano Ronaldo fizikai állapota a legfőbb baj a királyi gárdánál. Zinédine Zidane együttesének nem megy mostanában a bajnokságban, ugyanis zsinórban három döntetlent értek el, melynek köszönhetően vissza is estek a második helyre. Ronaldo mindössze négy mérkőzésen játszott, hiszen térdsérüléssel bajlódott a szezon elején és egyelőre egy gólt, valamint egy gólpasszt jegyez. Fabio Capello szerint Ronaldo árt a csapatnak, hiszen egyértelmű, hogy nincs százszázalékos állapotban. – Jelenleg Cristiano Ronaldo okozza a gondokat Madridban. Mindenki tudja, hogy ő a legjobb játékosuk, de egyértelmű, hogy nincs jó fizikai állapotban – mondta az Onda Ceronak.
2016. 10. 06. 10:02
A Real Madrid és a portugál válogatott aranylabdás klasszisa, a 31 éves Cristiano Ronaldo úgy érzi, lassan az utolsó szakaszba ér a játékos pályafutása, de még így legalább tíz évig szeretne futballozni. 118 gól 291 mérkőzésen és 367 gól 354 találkozón, ez Cristiano Ronaldo mérlege a Manchester United és a Real Madrid játékosaként. A számok nem hazudnak, fantasztikus pályafutás a portugálé, azonban egyszer minden profi sportoló karrierje véget ér és ezt tudja Ronaldo is - írja a goal.com - Az élet nem csak a futballról szól. Természetesen a labdarúgás a legnagyobb szenvedélyem, de el kell kezdenem gondolni a jövőmre is. Már nincs sok a karrieremből, olyan tíz év körülbelül, ami hátravan, ezért a jövőmet is építenem kell - mondta Ronaldo Lisszaboni szállodájának megnyitóján. A portugál labdarúgó több szállodát is nyitott az elmúlt évben, könnyen lehet, hogy nem a futballban dolgozik majd tovább, ha szögre akasztja a góllövő cipőjét, hanem üzletemberként tevékenykedik majd.
2016. 10. 04. 11:02
Nem unatkozott hétvégén Cristiano Ronaldo: a Real Madrid sztárja az Eibar elleni bajnoki előtt Lisszabonban járt, ahol átadta második, nevével fémjelzett szállodáját (Pestana CR7 Lisboa). A megnyitó ünnepségen a portugál sztár elárulta: az élete nem csak a futballról szól, persze a focit imádja a legjobban, de már gondol azokra az időkre is, amikor nem sportol majd aktívan. Ronaldo az is kiemelte, hogy fiatal korában eldöntötte, egyszer lesz egy saját szállodája a portugál fővárosban, ahol korábban hét évet élt. A négycsillagos szálló átadóján a játékos édesanyja és kisfia is jelen volt. Íme a 82 szobás hotel képeken: További képek ITT.
2016. 10. 03. 15:43
Ahogy arról beszámoltunk, Cristiano Ronaldo rosszul viselte, hogy a Real Madrid vezetőedzője, Zinedine Zidane lecserélte őt a Las Palmas elleni - 2-2-re végződő - bajnoki 72. percében: a klasszis morgott és káromkodott a padon, egyes beszámolók szerint a francia trénerrel is összekülönbözött az öltözőben. A jelek szerint a portugál sértődöttsége hétfő estére sem múlt el, hiszen meglehetősen rosszkedvűen vett részt a Dortmund elleni BL-meccsre készülő "királyiak" tréningjén: Ronaldo a kamerák által is rögzített "cicázós" gyakorlat közben végig káromkodott, többször is veszélyesen lépett oda csapattársainak (Bale-nek és Benzemának), egy alkalommal pedig mérgében kibikázta a pályáról a kezére pattanó labdát - egyszóval komoly hisztit vágott le a portugál. Vajon csak rossz napja volt Ronaldónak, vagy lehet valami a nemzetközi sportsajtó CR közelgő klubváltásáról szóló pletykái mögött? ¡OJO A LAS IMÁGENES INÉDITAS! Cristiano, 'ON FIRE' en el entrenamiendo del Madrid ¡NO TE LO PIERDAS! #ChiringuitoCristiano pic.twitter.com/tAJthmSTUk— El Chiringuito TV (@elchiringuitotv) 2016. szeptember 26.
2016. 09. 27. 17:33
Olvasói sztorik