Oscar

A Sanghaj SIPG brazil sztárja, Oscar sportszerűtlensége miatt tört ki verekedés a kínai bajnokság legutóbbi fordulójában. A decemberben Kínába szerződött támadó a Guangzhou R&F elleni mérkőzés első félidejének utolsó percében másodperceken belül az ellenfél két futballistájába rúgta bele a labdát közelről, nagy erővel. Az eset után Oscart az R&F felháborodott játékosai lerohanták, az egyikük a földre lökte, amire válaszul a sanghaji labdarúgók társuk védelmére keltek. A heves lökdösődésbe a kispadokról is beszállt minden játékos, s csak az edzők és segítők közbelépésével sikerült megfékezni az indulatokat. A verekedés után egy-egy piros lapot osztott ki a bíró, a játék pedig a félidő után folytatódott. A meccs 1-1-es eredménnyel zárult.
2017. 06. 19. 10:39
A brazil válogatott és a kínai Sanghaj SIPG játékosa, Oscar bevallotta: örülne, ha nyáron csatlakozna a kínai Szuperligához Diego Costa, korábbi Chelsea-s csapattársa. A brazil támadó így nyilatkozott a CCTV-5-nek: – Nem lenne egyszerű konkrét tanácsot adni Diegónak, de ha Kínába igazol, annak nagyön örülök majd. Csak azt tudom neki mondani: nagy élvezem az életet Kínában, eddig semmilyen problémával sem kellett szembenéznem. Ázsiában a kultúra egészen más, mint korábbi állomáshelyeimen, de apránként mindenhez hozzá lehet szokni. Hiszem, hogy részemről az volt a legjobb döntés, hogy Kínát választottam – nyilatkozta Oscar. A Chelsea spanyol válogatottját legutóbb a Tiencsin Csüancsiennel hozták szóba, ahol Pierré-Emerick Aubameyang neve is felmerült már.
2017. 05. 16. 14:26
A japán Urawa Red Diamonds hazai pályán 1-0-ra legyőzte a kínai Sanghaj SIPG együttesét az ázsiai Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában. Könnyedén születhetett volna vendégsiker is, hiszen a sanghaji csapat a 65. és a 76. percben is büntetőhöz jutott, de a Chelsea-ből igazolt brazil Oscar mindkettőt kihagyta – illetve az elsőnél a kapus bravúrral védett.
2017. 04. 11. 14:45
A korábbi évekhez hasonlóan a Squawka Football 2017-ben is kiosztotta az előző év legjobbjainak járó Oscar-díjait – a legkülönbözőbb kategóriákban, íme: A legjobb dráma győztese: Gianluigi Buffon – több mint 20 éve pályán a legenda A legjobb jelmezért járó díj: a mexikói Pumasé A legjobb haj és smink győztesnek járó díj: Paul Pogba A legjobb külföldi film győztese: Zinadine Zidane A legjobb technikai innováció díj nyertese: a Leicester City 4-4-2-es hadrendje Legjobb férfi főszereplő: C. Ronaldo A legjobb kép: Leicester City
2017. 02. 27. 13:49
Olvasói sztorik